2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

A zősök a héten arról bölcselkedtek, hogy a koronavírus-járvány mennyiben változtatta meg mindannyiunk életét.

– A koronavírus ráébresztett bennünket arra, hogy összes tudományunk ellenére mennyire sebezhetők vagyunk – merenge atata.

– Véleményem szerint ez egy figyelmeztetés, Tegyula – mondá sejtelmesen amama. – Azt gondolom, hogy ezentúl már semmi sem lesz olyan, mint amilyen korábban volt.

– Ami talán nem is annyira rossz! – gondola bele a lehetőségekbe a fater. – Nekem például uopste nem hiányzik, hogy lépten-nyomon kampányoló politikusokba botoljak, mint a korábbi választásokat megelőző hetekben.

– Ami még véletlenül sem jelenti azt, hogy a korteshadjárat elmarad – jegyzé meg az éppen betoppanó Zacsek zomzéd –, csupán átalakul.

– Így igaz! – erősíté meg a férje mögött érkező Zacsekné. – Biztos látták, hogy ezer ember követte azt az online találkozót, amelyet a Vučko tartott!

– Nekem félelmetes volt – ismere el a muter. – Mint egy jövőben játszódó tudományos-fantasztikus film. Áll a Vučko az üres térben, a körülötte lévő monitorokon pedig ezer arc figyeli.

– Képzeljék, micsoda online buli lesz, ha majd skype-on összekapcsolják a haladó párt mind a 700 ezer tagját – kuncoga az öreg. – Ki tudja, lehet, hogy még a Guinness-rekordok bizottságát is meghívják majd az eseményre.

– Egyáltalán nem kizárt, zomzéd – bólogata a Zacsek –, mindenesetre azzal, hogy a kampány javarészt áttevődik az elektronikus eszközökre, nem árt majd naponta fertőtleníteni a számítógépet, a zokostelót és a televíziót.

– A haladók kampánya A gyermekeinkért elnevezést viseli – mondá a Zacsekné –, de vajon mi lesz a gyermekeink tanulmányaival?! Azt mondják a zilletékesek, hogy jól lezajlott a második félév, én azért nem vagyok annyira biztos abban, hogy a Peti a távoktatásban minden szükséges tudást elsajátított.

– Tényleg, hol maradt a Peti? – kérdé amama, mintha csak a gondolataimban olvasna.

– Elment vásárolni a nagymamájával – felele a Zacsekné.

– Tudniillik a zanyósom megkapta a száz euró segélyt – árulá el a Zacsek. – És maguk várják már a százeurós segély kifizetését?

– Mi, zomzéd, a megígért 900 eurós fizetést várjuk – vága rá a fater.

– Engem a száz eurónál és az idei iskolai eredménynél sokkal jobban foglalkoztat az, hogy hogyan hat majd a koronavírus hosszútávon a gyermekeinkre – mondá a muter. – A zakértők azt állítják, hogy a járványhelyzet egy teljesen új jellegzetességekkel rendelkező nemzedéket szülhet: a vírusgenerációt!

– És miben különböznek majd ennek a generációnak a tagjai? – kérdé kissé meghökkenve a Zacsekné.

– Zárkózottabbak lesznek, mint a korábbi nemzedékek képviselői, szívesebben intézik majd ügyes-bajos dolgaikat a virtuális térben, ritka találkozásokkor nem kezelgetnek és nem puszilják majd körül egymást – magyaráza amama –, és minden valószínűség szerint magányosabbak lesznek.

– Zegény Pisti és Peti – sóhajta a Zacsekné.

– Nem kell annyira elkenyődni, szívem – vigasztalá a feleségét a Zacsek –, egyelőre csak egy kicsit meghíztak a karanténban e most létrejövő generáció tagjai.

– Pontosan! – bólogata az öreglány. – A kimutatások szerint a rendkívüli állapot következményeként a diákok egyre későbben fekszenek le, egyharmaduk pedig túlsúlyos lett a karantén alatt. Ahogy elnézem, a Pisti is. Úgyhogy azt javaslom, hogy a jövő héttől családi szinten mindannyian kezdjünk el futni.

– Hogyha neked és Pistinek gondotok van a testsúlyotokkal, akkor nyugodtan fussatok csak – közlé nagylelkűen atata –, nekem azonban nincs, úgyhogy én inkább itthon maradok. Különben is nekem nagyon megtetszett az a szlogen, hogy „Maradj otthon!”, és amikor csak tehetem, azzal összhangban cselekszem.

– Szerintem túldramatizálták az elmúlt időszakot – állapítá meg a Zacsek –, nem is volt olyan rossz ez a karanténállapot. Nagyon sok szép emlékem fűződik hozzá. Az egyik legszebb naplóbejegyzés, amit a karantén idején olvastam a következőképpen hangzik: „Háromszor aludtam, hatszor ettem és még mindig ma van.” Mintha csak én írtam volna.

– Még ha lett volna közben foci – sóhajta ábrándosan a fater.

– Ne nyavalyogjál folyton a foci miatt, Tegyula – szóla rá amama –, hiszen újra rúgják a bőrt a tévében!

– De nézők nélkül! – panaszkoda az öreg. – Úgy olyan… hogy is mondjam… hangulat nélküli az egész.

– Most te a focira vagy kíváncsi, vagy a nézőkre?! – zsörtölőde amama.

– A koreaiak azt is elintézték, hogy nézők is legyenek a focimérkőzésen – szóla közbe lelkesen a Zacsek. – Az egyik meccsen csajos próbababákat tettek ki a lelátókra, hogy a játékosok buzdítva érezzék magukat.

– Nem tudom milyen kirakatból szedték őket elő – mondá némi malíciával a Zacsekné –, de állítólag többen nézték a közvetítést a csini babák, mint maga a foci miatt!

– Ami csakis a mérkőzés színvonaláról árulkodik, szívem – szögezé le a Zacsek.

– Vagy a focinézők habitusáról – kontráza a Zacsekné.

– Bárhogy is legyen, a foci soha többé már nem lesz olyan, mint amilyen korábban volt – állapítá meg a muter.

– Miket beszélsz, Tematild?! – kiálta fel a fater, mint akiben egy pillanatra megállt az ütő.

– Nem tudod?! – értetlenkede az öreglány. – Figyelembe véve, hogyan terjed a koronavírus, ezentúl majd nem lesz szabad a pályán köpködni.

– Mi tagadás, ez egy lényegi változás lesz a foci történetében – bólogata egyetértően a Zacsekné.

– Akárcsak lekezelni, megosztani egymás közt a vizespalackot meg a törülközőt – sorola az új tiltásokat a Zacsek.

– Ezek szerint – nyugtáza a hallottakat az öreg –, csupán a mérkőzés utáni mezcsere marad a haverkodásra, amikor az egyik izzadt focista magára húzza a másik izzadt focista mezét.

– Ebben a zegész járványügyi mizériában egyesek szerint az a szerencse, hogy ez a koronavírus kínai, képzeljék, mi lenne, ha originál lenne! – válta témát hirtelen amama.

– Az amcsik szerint nemcsak hogy kínai a vírus, hanem még a kínaiak is terjesztették el Amerikában és Európában – mondá a Zacsek.

– Az efféle kijelentések engem a pszichológiai hadviselésre emlékeztetnek – csóválá a fejét a fater.

– Kínaiak mindenhová mennek – töprenge a Zacsekné –, felénk is egyre többet látni belőlük.

– És még többen lesznek majd, ha újra beindul a turistaszezon – mondá amama. – Kínában ugyanis rettentően népszerűsítik Zerbiát, még óriásplakát is van, amelyen a Vučko szerepel. Az ember azt hinné, hogy a haladók Kínáig kiterjesztették a választási kampányt.

– Én csak azt nem értem, hogy miért nem a Kopaonik, a Tara vagy a Zlatibor látszanak azon a plakáton – vakará az állát a Zacsek.

– Állítólag a Vučko irtó populáris Kínában – magyaráza az öreg –, biztos azért, mert beszél kínaiul. Ki tudja, lehet, hogy ő is olyan híres lesz Kínában, mint a legendás Bata Živojinović színész, akiről egyik filmszerepe alapján Valter néven sörmárkát neveztek el a népes távol-keleti országban.

– Vajon mit neveznek el majd a Vučkóról? – morfondíroza a Zacsekné.

– Alighanem az első repülőautót – találgata a Zacsek –, a termék mellett kifejtett marketingjével ezt nyilván már rég kiérdemelte.

– Sajnos általános tendencia, hogy a színészek társadalmi szerepét manapság a politikusok veszik át – elmélkede amama. – Népszerűbbek, közismertebbek, és lassan már az alakításaik is változatosabbak: ugyanaz a politikus lehet egyik választás alatt népnemzeti, a másik alatt pedig szociáldemokrata, sőt, ugyanazon választás keretén belül kiállhat a legkonzervatívabb értékektől a legliberálisabb értékekig, anélkül, hogy az esetleges ellentmondások a legkisebb zavart is keltenék egyedi világnézetében.

– Ezt úgy mondtad el, Tematild, mintha csupa De Niro és Al Pacino politizálna felénk – jegyzé meg a fater.

– Hát, ha valamiben jók, akkor azt el kell ismerni, zomzéd – kuncoga a Zacsek.

– A jó színész tudja: jó színházat csak zerelemből lehet készíteni – mondá ellágyultan a Zacsekné.

– Ha már a zerelemnél tartunk – így amama –, tudod-e, Tegyula, hogy mi az igazi zerelem?

– Hm… – spekulála az öreg, végül rávágja: – Zabad a vásár!

– Az, ha az ember karantén után a feleségével megy el nyaralni!

Pistike, a vírusgeneráció futásra kész képviselője