Kétmilliárd dinárnál is nagyobb összegű beruházás keretében újul meg Újvidék legrégebbi városrésze, az Almási-negyed.
Vajdaság
Töröktopolyán, a Nagybecskereki egyházmegye egyetlen Mária-kegyhelyén, augusztus 14-én és 15-én, pénteken és szombaton ünneplik a templombúcsút. A Szűz Mária mennybemenetele – Nagyboldogasszony elnevezésű római katolikus templom, amely 1899-ben épült fel, már 1859 óta zarándokhely, ami az 1854-ben és 1855-ben megismétlődő, összesen nyolc Mária-jelenésnek köszönhető.
Bácska Szíve elnevezéssel immár ötödik alkalommal szerveznek pálinkaversenyt Szenttamáson. Balázs Csilla, a verseny koordinátora elmondta, hogy a nevezés ezúttal is ingyenes, a versenyen pedig bárk...
Szerda délután a zentai Halászcsárda üdülőtelep strand részének a szélén egy üdülőházban felcsaptak a lángok.
A verbászi Városi Múzeumban megnyílt az Olaszország, ahogy még nem ismered elnevezésű emlékfotó-kiállítás, amelyet a kétnyelvű monográfia bemutatójával egybekötve rendeztek meg. A tárlaton a fiatal...
Kézigránátnak tűnő eszközt találtak Újvidék Podbara városrészében, egy konténerben elhelyezett zacskóban.
A rendőrség a helyszínre vonult, a környező utcákat lezárták.

