ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ

Az Érccel mért életek a kihívás

Két Csaba és egy László ír drámát

ria

2020. január 20., 12:44 >> 2020. január 20., 19:09

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Az Újvidéki Színház 46. születésnapját ünnepli. A születésnapi program keretében a rangos székvárosi magyar színházban megkezdődött a hagyományos Vajdasági Magyar Drámaíróverseny. Az idei, egy híján huszadik megmérettetésen Szögi Csaba, Pressburger Csaba és Patócs László felkért publicisták vesznek részt.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Venczel Valentin, az ünneplő színház igazgatója irodalomközpontúnak nevezte a drámaíróversenyt, a találkozót, amelyen sok színnövendék, fiatal színész, harminc-negyven vajdasági magyar színházi ember vesz részt. A születendő szövegekről, „drámai etűdökről” pedig elmondta, hogy az apropó, hogy a fiatalok összejöjjenek a drámaíró versenyen, amely az Újvidéki Színház egyik legautentikusabb, fontos találmánya, és hogy azt fenn kell tartani bármi áron.

A néhány óra alatt elkészülő drámáik témáját a kalapból az a szerző húzta ki, aki közülük nem a Csaba nevet viseli. Így a színház igazgatója és Lénárd Róbert, a társulat művészeti vezetője, valamint a médiumok képviselőinek jelenlétében Patócs László halászta ki az Érccel mért életek címet/témát a mai Magyar Szó napilapunk címeiből. Az inspiratív téma mind a három (újság)írónak tetszett, kihívás lesz számukra este öt óráig drámaszöveget írni. Aztán este hétkor munkáikat Lénárd Róbert, Pongó Gábor és Puskás Zoltán rendezők elképzeléseire bízzák, akik egy nagy csapat színésszel – az Újvidéki Színház művészeivel, a szabadkai Népszínház vendégművészeivel, továbbá az Újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékeivel – holnap estig, reményeik szerint, három élvezhető, érdekes előadássá próbálják varázsolni. Az Újvidéki Színház az ősbemutatókra holnap, kedd este várja a kedves nézőket a kistermébe.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége