„Szeretném, hogy minél többen itt maradjanak”

Beszélgetés A hatalom(nélküliség) horizontja c. tanulmánykötet Híd-díjjal kitüntetett szerzőjével

Bozsoki Valéria

2019. december 31., 06:28 >> 2019. december 31., 10:04

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Sikeres évet zár dr. Losoncz Alpár temerini születésű egyetemi tanár, aki az esztendő utolsó hónapjában átvette a rangos elismerést, a Híd Irodalmi Díjat.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

Losoncz Alpárnak különböző jugoszláviai, később szerbiai, magyarországi és nemzetközi folyóiratokban és szaklapokban több száz tanulmánya, értekezése, kritikája és recenziója jelent meg. A nevéhez 16 tudományos monográfia (ebből hat társszerzős munka) kötődik, 9 kötet szerkesztésében vett részt, 137 munkát közölt szerbiai folyóiratokban (1994 és 2017 között), 27 fejezetet írt különböző monográfiákban, 27 alkalommal jelent meg munkája szerbiai és nemzetközi tudományos gyűjteményekben, 10 tudományos írását közölte nemzetközi folyóirat és egy tankönyvet írt. A tudományos munkái mellett a mai napig rendszeresen jelennek meg publicisztikái különböző újságokban és híroldalakon. Az Újvidéki Rádió Szempont című műsorának állandó jegyzetírója.

A Híd 2018. évi irodalmi díját a – Berényi Emőke (elnök), Beszédes István, Kollár Árpád, Ladányi István, Orovec Krisztina összetételű – bírálóbizottság egyhangúlag dr. Losoncz Alpárnak ítélte oda A hatalom(nélküliség) horizontja című tanulmánykötetéért. A megindoklás szerint Losoncz Alpár filozófus, egyetemi tanár az Új Symposion „nagy történetének” részese: „elkötelezett insider”-ként a folyóirat életének alakítója, értelmezője, kritikusa, a köré szövődő legenda homogenitásának állandó kikezdője, újabb szempontok fölvetésével annak újraírója. Könyvében vállaltan, a beszédmód retorikájában jelzett módon a harmadik nemzedék tagjaként szólal meg, és minden reflexív-önreflexív viszonyulással együtt is folytonosságot ápol a Sziveri János vezette szerkesztőség társadalomkritikai gyakorlatával.

* Vajdasági magyar filozófusként, közgazdászként, egyetemi tanárként 2018. november 8-án a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagjává választották. Eddigi gazdag munkásságát Sinkó Ervinről és Koncz Istvánról elnevezett díjakkal ismerték el. A legutóbbi elismerés, a Híd Irodalmi Díj mit jelent az ön számára? – kérdeztük Losoncz Alpárt.

– Egyértelműen örülök a díjnak. A mi kultúránk alapvetően irodalom-központú, ilyen értelemben többnyire kevésbé nyitott a nem irodalmi műfajok iránt. Nekem azért is fontos, mert a Híd-díjnak van egy rangja. Én a könyvben írtam a hídról. A díj nem közvetlenül a Híd folyóirattal függ össze, mégis kapcsolatban van vele. Számomra azt jelenti, hogy egyik tárgyam, a híd valahogy így gyümölcsözött.

* Milyen témával foglalkozik a munkájában, amelyért díjazták?

– A kötetem az Új Symposionnal foglalkozik. Ez az alakulat a hatvanas években jött létre. Reprezentatív története lett a vajdasági magyar kultúrának, a vajdasági magyar önértelmezésnek. Sok fontos teljesítmény fűződik az Új Symposionhoz, és rengeteg dilemma is. Sokan meg is kérdőjelezték, vitatták. Mivel az Új Symposion történetét már megírták mások, értelmezéseket szerettem volna készíteni, ennek a terméke a könyvem, az értelmezés-gyűjtemény. Az első részt nevezhetjük társadalomtörténetnek. Arról szól, milyen társadalmi-történeti föltételrendszerbe ágyazódott bele az Új Symposion három nemzedéke. A másik részben kiválasztott emberekről írok. Megpróbáltam ívet konstruálni az általános vonatkozások és az egyéni teljesítmények között. A kisebbséget különösképpen érdekli a hatalom, mert a kisebbségi létezés eleve azt jelenti, hogy nincs hatalmunk. A játékkal a könyv címében –: A hatalom(nélküliség) horizontja – ezt a nagyon sajátos kisebbségi állapotot próbálom végiggondolni az Új Symposionon keresztül. Voltak olyan fontos megnyilatkozások, amelyek révén lényegében végiggondolható a vajdasági magyarság helyzete, akár úgy is, hogy a mára nézve. Függetlenül attól, hogy az Új Symposion már régóta nincsen abban az alakban, ahogy létrejött, de azok a nyomok, amelyeket hátrahagyott, azok a máig vezetnek bennünket. Az én számomra lehetőséget jelentett arra vonatkozóan, hogy az Új Symposiont végiggondoljam a vajdasági magyar létezéssel együtt.

* Milyennek látja a vajdasági magyarok mai helyzetét?

– Sajnos a mai föltételek nem föltétlenül jobbak, mint azok, amelyek évtizedekkel ezelőtt léteztek. Az Új Symposion kezdetteremtő erő volt. Nagyon sok dolgot illetően lendületbe hozta a vajdasági magyar kultúrát. Függetlenül attól, hogy a mai kor egy másik kor, az Új Symposion lendületének az aspektusai ma is léteznek. Számomra, aki magam is részt vettem benne, egy iskola volt, lehetőséget adott a tanulásra. A kulturális történet akkor érdekes, ha gondolkozni valót ad. Nem lehet igazán lezárni, hanem egy matéria arra vonatkozóan, hogy gondolkozzon. Gondolkozási anyag, amely függetlenül attól, hogy az idők megváltoztak, még mindig gondolkodni valót ajándékoz annak, aki kíváncsi rá. Én elfogult vagyok az Új Symposion iránt, nem akarom játszani a közömbös, semleges szemlélőnek a szerepét. Elfogult értelmező szerettem volna lenni. Az elfogultság szerintem vissza is tükröződik, de törekedtem arra, hogy az elfogultságom mégsem legyen valamiféle önkényesség, puszta meggondolatlan dicsőítés, hanem jó akaratú kritika, jó akaratú önkritika.

* Hogyan látja a mai írói, alkotói nemzedéknek a sorsát, kibontakozását Vajdaságban?

– A vajdasági magyarok számbeli fogyatkozása kulturális téren is szemmel látható, a néhány évtizeddel ezelőtti állapothoz képest sokkal szűkösebb, szegényesebb a mozgástér. Akkor voltak folyóiratok, amelyek egymásra épültek, egymást kiegészítették. Lehetővé tették a különféle nemzedéki szinteken való mozgást. Az Új Symposion, Képes Ifjúság volt a fiataloké, a Híd az idősebbeké… Létezett rétegződés, amely minden nemzedék számára felemelkedést ígért és adott. Ez most nincs. Igaz, hogy érkezik pénzmennyiség, de sokkal esetlegesebb, sokkal bizonytalanabb, és sokkalta kevésbé biztosít bizonytalanság nélküli lehetőségeket. Bennünket nagyon sújtott mindaz, ami a kilencvenes évek elejétől fogva történt, az imént szóba hozott veszteségnek a kifejeződése. Azt hiszem, az ember akkor lehet reális, ha megpróbál valamilyen közbülső utat találni a folytonosan emlegetett pesszimizmus és a minden alapot nélkülöző optimizmus között. Ha nem lenne ilyen lehetőség, a közbülső út lehetősége a két pólus között, akkor valószínűleg a könyvet sem írtam volna meg. Az ember, ha megír egy könyvet, akkor legalább annak a reménynek a felvillanása, hogy valaki kézbe veszi, valaki elolvassa. Sőt lesz, aki itt elolvassa, és nem máshol.

* Vajdaságban találta meg a kibontakozási lehetőséget, és itt is maradt, azzal, hogy nemzetközi kiadványokban is publikál. Mit üzen a mai fiataloknak, akik önhöz hasonló témakörben tevékenykednek?

– Egyfelől azt kell mondanom, hogy a pályafutásom eléggé szokatlan. Rengeteg véletlenszerű, nem tervezett mozzanat alakította ezt, ilyen értelemben nem mernék általánosítani. Másfelől inkább pislákoló reményként és nem üzenetként (az üzenet ennél egyértelműbb): szeretném, ha minél többen itt maradnának.

Ha jobban megnézzük, azt látjuk, mindennek ellenére itt még mindig elég sok potenciál van és nagyon sok lehetőség van. Aki elmegy, az a kultúra egy részét is elcipeli, ami veszteség. Nagyon szerényen úgy fogalmazok: szeretném, hogy minél többen itt maradjanak.

* Mit gondol, mi az, ami miatt az ember mindent képes feladni, itt hagyni?

– Szerintem ennek oka a biztonság hiánya, a nehézség, hogy hosszabb távon végiggondoljon valamit. Sokszor ugyan adódnak rövid távú lehetőségek, de azok nem nyújtanak szilárdságot hosszú távon nézve. Az egész helyzetnek van egy másfajta vonatkozása is. Fura ország ez a Szerbia a szó mindenfajta értelmében. A maga sokszínűségében és ellentmondásosságában sok kutatni való elemet ad. Itt kevésbé unalmas, mint más országokban. Ha a pozitív aspektusokat szeretnénk kiemelni, akkor azt mondanám, néha itt több merészséget látok, mint egyebütt, akár mint Magyarországon is. Több merészséget, hajlandóságot tapasztalok bizonyos kérdések fölülvizsgálására. Nem beszélve arról, hogy a kisebbségi állapot is sokrétű. A kisebbségi létezés is ad sajátságos látószöget a világra. Néha a kisebbség meglátja azt, ami mások számára el van takarva. Nagyon sok lehetőség van a kibontakozásra. Nem szeretném csak sötétnek lefesteni a helyzetet. Jugoszlávia is ilyen volt: sokfajta, sokszínű, hibrid, néha lehetett dicsérni, néha meg ócsárolni. Ez a vesztes „anyag”, amelynek keretében mi mozgunk már nagyon rég, ennek a része vagyunk. Gondolom, A hatalom(nélküliség) horizontja c. könyvem is ennek a lecsapódása.

* Tud-e ilyen és hasonló komoly témák után lazítani?

– A lazítás nem igen megy. Ebben az életben nem fogom megtanulni, de vannak pillanatok, amikor nem a komoly dolgokra összpontosítok. A család, gyerekek számomra fontosak. Ők kilöknek ezekből a komoly keretekből…


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége