Nehéz út

Salánki Anikó

2019. december 8., 10:53 >> 2019. december 8., 12:05

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Illusztráció: M. C. Escher

Illusztráció: M. C. Escher

Roxi már több mint egy hete nem jött iskolába. Ha az osztályt kérdezte, csak röhincséltek, vagy a vállukat vonogatták. Nem foglalkoztak a lánnyal, pedig telepiek voltak ők is. Ha őszinte akar lenni, vele se nagyon törődtek, pedig micsoda elképzelési, tervei voltak! Művészeti szakkör, zenei anyag gyűjtése közösen, még a kétnyelvű iskola újság is megfordult a gondolataiban. Év elején kapta meg a 7. c-t, ő volt a harmadik tanárnő, akit „bedobnak a mély vízbe”, mondta a kedélyes, pocakos igazgató. Amikor meghallgatta az elképzeléseit, húsos kezével legyintett, s azt mondta, ez olyan lila ködös dolog, örüljön, ha megmarad a pályán. Magyart, éneket tanított, és megkapta az osztályfőnökséget is. – Sok szerencsét! – hajlongott gúnyosan Laposi, a tornatanár, amikor az összevont értekezleten meghallgatták a beosztást. Gyér kis bajuszát pödörgette, és úgy nézett végig rajta, hogy az felért egy sértéssel. Megértette, hogy a lányok miért nem hajlandók még egy iskolakört se futni, a fiúk meg csak bunyózni akarnak. 
– Kimegyek hozzájuk – gondolta. De azon a héten két értekezlet is volt, készülni kellett a nyílt napra, az adminisztrációval is elmaradt, a portfólióról nem is beszélve. Hiányzott neki a kislány, aki érdeklődő volt, figyelmes, természetesen intelligens és kedvesen udvarias. Szépen szavalt, csengő hangon énekelt, tisztán-rendezetten járt. Az utolsó padban ült, egyedül, ő akarta így. A szünetekben is mindig magányosan álldogált, hátát a falnak támasztotta. Délután sokáig pakolászott, és aggódva figyelte az ablakból, hogy a telepi gyerekek kimentek-e már az udvarból. Egyszer megkérdezte tőle, hogy nem kési-e le a buszt, de azt mondta, majd megy a későbbivel, még vásárolni fog a főtéri nagy boltban. A telep szélén laktak, az utolsó utcában, ha nagy eső esett, a mentő se ment be.
Egy napsütéses szeptemberi szombatra bejelentkezett családlátogatásra. A kis ház fehérre volt meszelve, zöld drótkerítés fogta körül. Sok gyerek ült a verandán, lekváros kenyeret ettek, csupa maszat volt az arcuk. A villogó szemű, fekete kalapos férfi csak dörmögött, hogy úgyse lesz orvos a lányból, minek az a fene sok tanulás. Szép is, jó is, majd elrendeződik a sorsa. Roxi csendesen dúdolt, a kicsik szájtátva hallgatták. Aztán elkísérte a sarokig, ahonnan már látszott a betonút.  
 Decemberben az énekkar fellép a Mikulás-délutánon, aztán jön a karácsonyi nagy ünnepség, a tanárok a szünet előtt „fenyővacsorát” rendeznek, ez már hagyomány. Meghívják a nyugdíjas és gyerekgondozásin lévő pedagógusokat is. Ő is bejárt ezekre az eseményekre, amíg otthon volt Lacikával. Persze mióta visszajött, ő volt a felelős a műsorokért, de szívesen csinálta. Az osztályából egyedül Roxi vállalta, hogy fellép, az osztály hujjogott, ököllel verték a padot, és hetekig gúnyosan művésznőnek szólították.
Jókai volt aznap a tananyag, felolvasott, képek futottak a kivetítőn, okosfeladatok jelentek meg az okostáblán. Ott fent annyira tudják, hogyan kell itt lent tanítani – futott át rajta egy pillanatra a gondolat.
Az osztály egy része érdektelenül bambult, többen hangosan beszélgettek, a levegőben alig visszafojtott harag vibrált, egy-két kifejezés megütötte a fülét – pharo drom –, ezt tudta, „nehéz út”, azt jelenti.
A kopogtatást meg se hallotta, csak az ajtónyitásra kapta oda a fejét. Roxi állt ott, nem köszönt, csak végignézett a termen. Szeme egy pillanatra megrebbent, amikor a faliújságon meglátta rajzát. „Hogyan képzelem el a jövőmet?” – ez volt a téma. Az övé sikerült a legjobban, azért rakta ki.
 A megyei rajzversenyre is el akarja küldeni, csak még nem szólt.
Pár lépéssel odaért a tanári asztalhoz, végigsimított a karján, és amilyen gyorsan jött, el is tűnt.

Kicsöngettek, a gyerekek egymást tiporva rohantak ki, tízórais szünet volt, percek alatt faltak fel mindent, bár amit nem ismertek, egyszerűen kidobták a szemétbe. 
Ő maradt bent egyedül, gépiesen pakolászott az asztalon, előkészítette a következő órára a képeket.
Az igazgató úr lépett be, azt mondta, kiíratták a lányt az iskolából, párja lett, annak a családjához költözött, náluk ez így szokás, ne kérdezősködjék utána.
– Ne keressen itt törvényt meg szabályt, és főleg ne akarjon beleszólni, és ne drámázzon! – emelkedett magasba a figyelmeztető mutatóujj. Az ő dolguk.
– Tényleg csak az övék? – ezt akarta kérdezni, de aztán nem szólt semmit. Hallgatott, nézte az üres hátsó padot. Mintha kihűlt volna

hirtelen a terem.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége