2024. május 11., szombat

Rendezettebb lesz a zentai vásár

Az utcán árulóknak bent kínálnak helyet

A zentai vásártéren új utcákat alakítanak ki, és azokon belül új helyeket jelölnek ki az árusok számára, hogy felszámolják az utcán való árusítást – mondta el lapunknak Boldizsár Lóránt, a vásárt üzemeltető kommunális vállalat köztisztasági osztályvezetője. Az illetékes úgy fogalmazott, hogy szeretnék megszüntetni azt a kaotikus állapotot, amely az út melletti kereskedés miatt alakul ki.

– A vásártéren belül szeretnénk az árusoknak jobb feltételeket kínálni, mivel az utcán árulni tilos. Nem tudok róla, hogy a zentai vásár alkalmával büntették volna a felügyelők a vásártéren kívül kereskedőket, de más vásárokban már volt rá példa. Nem normális állapot, hogy az út mellett teherautóból árulják a krumplit, a gyümölcsfákat vagy éppen a szőnyeget, de nehéz az árusokat rábírni arra, hogy váltsanak helyet a kerítésen belül, mert úgy gondolják, kívül nagyobb forgalmat bonyolíthatnak le. Ha bent jó helyet tudunk nekik kínálni, előbb be fognak jönni, és most ez a fő feladatunk. Az elmúlt időszakban több új utcát is kialakítottunk, így pl. azon a részen is lettek új utcák, ahol használt dolgokat árulnak, meg azokon a zöld szigeteken is, ahol eddig a bútort kínálták. Az új utcákban háromméteres helyeket jelöltünk ki, és igyekszünk az árusokkal megértetni, hogy érdemes nekik egész évre rezerválni helyet. Ha így tesznek, akkor nem kell nekik előző nap lefoglalniuk a kiszemelt területet, és ott éjszakázniuk, hanem elég vasárnap reggel nyolc óráig megérkezniük. Ezt a februári vásárra már elég sok használt cuccokat kínáló illetővel sikerült megértetnünk, és sokkal szerződést is kötöttünk egész évre. Az a célunk, hogy a vásártéren található kiadó helyek 90 százaléka szerződve legyen, mert akkor sokkal nagyobb lesz a rend. Vannak egyébként olyan visszajáró árusaink, akiknek akár több évtizede van bérelt helyük, de azt szeretnénk, ha ez a szám tovább növekedne. Akiknek nincs bérelt helyük, azok általában megérkeznek már előző nap, sátrat vernek a vásártéren, sütnek-főznek, piszkítanak, tehát higiéniailag sem elfogadható ez az állapot. A jövőben azt is szeretnénk megoldani, hogy az egyféle portékát árulók egy helyen legyenek. Ez mindkét félnek jó, hiszen a vásárló tudja, hol keresse az adott dolgot, az árusnak pedig nem kell azon aggódnia, vajon elég forgalmas helyen árul-e. A bútort árusítóknál is pont ez volt a baj, az járt jobban, aki korábban odaért, és nagyobb helyet foglalt el azon a zöld szigeten, ahol nem voltak kijelölve az utcák. A legutóbbi vásárban már volt utca, voltak kijelölt helyek, és azt mondták a kereskedők, hogy tetszik nekik ez a megoldás. Egy hely három méter hosszú, és aki igényli, az több helyet is kiválthat. Egy hely éves bérlete 7300 dinár, és ezért a pénzért minden vásárban reggel nyolc óráig őrizzük a kiválasztott területet. A zentai vásár egyébként nagyon népszerű, Szerbiában az egyik legjobb vásár. Az árusok azért szeretik, mert lezajlik egy délelőtt, és így néhány óra leforgása alatt tehetnek szert nagyobb bevételre. A rumai vásár pl. két napig tart, tehát nagyon elhúzódik, és ott sem valószínű, hogy többet keresnek. Messziről is járnak ide kereskedni: Nišből, Prizrenből, Obrenovacról, Kragujevacról – magyarázta az illetékes.

Boldizsár Lóránt arról is szót ejtett, hogy a vásártér nem közterület, és nem kutyasétáltatásra való hely:

– Azzal semmi baj sincs, hogy sokan oda járnak sétálni, futni, az viszont nincs rendben, hogy a kutyákat is ott vezetgetik, hiszen az nem közterület. A kutyák piszkítanak, és a kutyatulajdonosok az ürüléket mind ott hagyják, ami nekünk vásár előtt gondot okoz, annak eltakarításával még külön kell foglalkoznunk, ezért arra kérjük a polgárokat, hogy kutyáikat vigyék közterületre!