Heves szópárbaj zajlik Washington és Phenjan között, amelyet ezúttal az amerikai elnök kezdeményezett. Donald Trump a múlt héten ugyanis megüzente: ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat, „olyan tűzzel és haraggal” találja magát szembe, „amilyet még nem látott a világ”. Azóta hol mérsékeltebb, hol keményebb hangnemben is megszólalt már a kommunista országról, amely vette a lapot és azonnal visszaszólt, megjegyezve: „komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákkal csapást mér a csendes-óceáni Guam szigetére, ahol az amerikai hadsereg fontos támaszpontjai működnek.
A támadás terve állítólag augusztus derekára elkészült, s már csak Kim Dzsong Un észak-koreai diktátoron múlik, hogy elindítja-e a támadást.
Nem tudni azonban, hogy rászánja-e magát erre. Abban az esetben azonban biztosan kiadná a tűzparancsot, ha az USA hadereje megelőző csapást mérne országa katonai létesítményeire, elsősorban a nukleáris és rakétaközpontjaira.
Kérdés, hogy ebben az esetben jutna-e idő visszalőni. Pedig Kimnek már vannak rakétái és atombombái. Hadserege többször demonstrálta is, hogy mire képesek ezek a harci eszközök.
A vita is emiatt fajult el közte és a hozzá hasonlóan harcias Trump között. Az amerikai elnök ugyanis az észak-koreai rakéta- és nukleáris teszteket a hazája elleni fenyegetésnek tartja. Ráadásul az ENSZ is megtiltotta ezeket a kísérleteket. Washingtonhoz hasonlóan szankciókat is bevezetett Phenjan ellen, de azok eddig nem jártak eredménnyel.
(Léphaft Pál)
Észak-Korea évek óta zavartalanul folytatja a nukleáris töltet hordozására alkalmas rakétái fejlesztését. Állítólag jó eredménnyel, s ennek köszönhetően akár csapást is mérhetne az USA bármelyik részére.
Januári hivatalba lépése óta Trump megpróbálta rábeszélni Kínát, a phenjani rezsim egyetlen fontos partnerét, hogy vegye rá Kimet az ominózus atom- és rakétaprogram leállítására. Bár a segítségre vonatkozó ígéret elhangzott, Peking eddig nem ért el eredményt. (Igaz, nem is nagyon igyekezett, hiszen Észak-Koreát ütközőövezetként kezeli, s ott gyökeres változást nem szeretne.)
Ezzel az a látszat keletkezett, hogy Kimnek nem lehet parancsolni. Pedig valószínűleg lehetne, de csak akkor, ha valaki békés eszközökkel próbálkozik és engedményeket, gesztusokat tesz neki. Például diplomáciailag elismeri a rendszerét, megszabadítja a szankcióktól, és gazdasági-pénzügyi segítséget nyújt az országának.
Nem tudni azonban, hogy ez elégséges lenne-e számára, hiszen lételeme a külföldi hatalmi centrumok folyamatos zsarolása. Kim legfontosabb célja ugyanis a saját hatalmának megtartása. A hadseregét és nukleáris arzenálját is azért fejleszti, hogy visszaüssön azokra, akik külföldről próbálnák meg elmozdítani a posztjáról.
A válaszcsapásra számtalanszor utalt már. Az USA-t pedig mindig főellenségként nevezte meg. Attól tart ugyanis, hogy elsősorban Washington akarja megbuktatni (Dél-Koreával összefogva).
Barack Obama előző amerikai elnök igyekezett óvatosan kezelni Észak-Koreát. Ennek ellenére is volt épp elég gondja a kiszámíthatatlan észak-koreai diktátorral, aki immár egyre nagyobb figyelmet fordít a haditechnika fejlesztésére.
Repülnek is sorra a rakétái a Japán-tenger felé, miközben abból, de más irányból is, folyamatosan érkeznek a neki szóló figyelmeztetések, fenyegetések. Mindhiába. Kimet eddig nem sikerült megfékezni. Szinte mindig azt csinál, amit a kifürkészhetetlen szeszélyei diktálnak.
Ebben nagyon hasonlít Trumpra. A gond csak az, hogy súlyos vitába keveredtek. Ám ennél is nagyobb baj, hogy mindkettőjüknek atomfegyverek állnak rendelkezésére, és nyilvánosan fenyegetik egymást pokoli tűzzel, rettenetes csapásokkal. Mintha klónok lennének, ezért konfrontációjuk mindenkit egyre jobban nyugtalanít.
Ráadásul Kimet nincs, aki visszafogná. A sokat blöffölő Trump ugyan meggondolatlan és nagyszájú, de a környezete igyekszik csillapítani, fékezni. Ezúttal ez némileg sikerült is, hiszen az amerikai elnök az utóbbi napokban megpróbált kevésbé harciasan viselkedni.
Mindeközben a kormányzata folyamatosan ügyelt arra, hogy Kim ne érezze magát a szópárbaj győztesének. Washington ugyanis megüzente: elkészült az Észak-Korea elleni megelőző csapás terve, ha Trump mégis a katonai támadás mellett döntene.
Közben azonban az amerikai elnök Pekinget győzködte, hogy szorítsa végre sarokba Phenjant. Nyilván rájött, hogy a tábornokai igazából mégsem szeretnék, ha beváltaná a legmerészebb fenyegetőzéseit, hiszen annak akár beláthatatlan következményei lehetnek. Főleg akkor, ha a katonai művelet kiszélesedne és más államok is belebonyolódnának.
Az USA fontos térségbeli szövetségeseként Dél-Korea sem akar háborút, s talán váratlan rezsimbuktatást sem Észak-Koreában. Sőt a két ország hirtelen egyesítésében sem érdekelt. Mindenért ugyanis hatalmas árat fizetne. A fegyveres konfliktus és (feltételezhető) amerikai győzelem esetén, jórészt rá hárulna a lepusztult Észak-Korea felzárkóztatása, ami több ezer milliárd dollárjába kerülne. Feltéve, ha a két ország eggyé válna.
Az egységes Korea megteremtése ütközik Peking érdekeivel is. Észak- és Dél-Korea egyesülése esetén Kína ugyanis az eddiginél nagyobb gazdasági vetélytárssal kerülne szembe a szomszédságában.
Peking ezt valahogy még elviselné. Az viszont elfogadhatatlan a számára, hogy az – USA elképzelése szerint – egyesített Koreában atomfegyverek és amerikai csapatok maradjanak, s azok egy része a kínai határ közelébe települjön.
A kardcsörtetés ellenére, mégis úgy tűnik, hogy Washington inkább tárgyalásokon rendezné a konfliktust. Kína (és Oroszország) is a pattanásig feszült helyzet diplomáciai megoldásában, illetve abban érdekelt, hogy Észak-Korea fejezze be a rakétakísérleteket, cserébe pedig az USA vessen véget térségbeli katonai aktivitásának.
A hét elején Washington már békülékenyebbnek tűnt. James Mattis amerikai védelmi miniszter és Rex Tillerson diplomáciai vezető legalábbis úgy fogalmazott, hogy a Trump-kormányzat nem akar rendszerváltozást kikényszeríteni Észak-Koreában és csapatokat sem akar ott állomásoztatni. Azt azonban elvárja, hogy Phenjan számolja fel ballisztikusrakéta-programját.
Mattis és Tillerson megerősítette: a Fehér Ház hajlandó a párbeszédre, de csak akkor, ha Phenjan előzőleg jelzi tárgyalási készségét. Az üzenet lényege elég egyértelmű, s arra utal, hogy az USA nem kíván háborúba bocsátkozni Észak-Koreával.
Most Kimen a sor, hogy eldöntse, mit is akar. Folytatni a kölcsönös provokációkat, esetleg háborúzni (amibe belebukik), vagy tárgyalni és megegyezni.
