Szerbia az európai átlag fele alatt

Alig néhány ország jár mögöttünk vásárlóerőben

AP

2017. június 16., 08:27

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Az Eurostat statisztikai cég 2016-os évre vonatkozó adatai szerint az átlagos szerbiai háztartás vásárlóereje az európai átlag felénél is alacsonyabb, annak csupán 45%-a. Az anyagi jólétet tekintve Szerbiát csak Bosznia és Hercegovina, Macedónia és Albánia múlja alul. Bulgáriában az európai átlag 53%-a a vásárlóerő, míg Horvátországban 59%, Romániában 63%, Szlovéniában pedig 75% ez a mérőszám. A lista másik végén Luxemburg 32%-kal, Németország 22%-kal, Ausztria pedig 18%-kal lépi túl az európai átlagot.

– A hazánkat jellemző színvonalról legjobban az árulkodik, hogy másfél átlagfizetésre van szükségünk egy átlagos fogyasztói kosár megtöltéséhez – magyarázta Saša Đogović közgazdász, aki szerint az életminőségünkről az is sokat mond el, hogy egy átlagos háromfős család bevételeinek több mint a felét az egzisztenciális szükségletekre – élelmiszerek, villanyáram, fűtés – költi. A szakember szerint az előbbieknél is riasztóbb, hogy alkoholra és dohányra a költségvetésünk kb. 4,5%-át, míg oktatásra mindössze 1%-át költjük.

Az idei évre vonatkozó legérdekesebb adatot az Országos Statisztikai Hivatal hozta nyilvánosságra. A felmérés szerint az első negyedévben a háztartások átlagosan rendelkezésre álló pénzösszege 60.065 dinár volt, míg az átlagos kiadások ennél többet, 61.370 dinárt tettek ki. Ez azt jelenti, hogy a szerbiai háztartások átlagosan havonta több mint ezer dinár hiányban vannak.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila