Emberpiac

Both Mihály

2017. május 19., 15:08 >> 2017. május 21., 07:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Újabban hozzánk is „begyűrűzött” egy, a fejlett országokban már szinte bevált gyakorlatnak számító munkaerő-beszerzés. Ez pedig a munkások lízingelése. Szerbiában ugyanis jelenleg nem kevesebb mint nyolcvan magáncég foglalkozik munkások „kölcsönzésével”. Alapjában véve ez a tevékenység nem számít újdonságnak, hiszen régebben léteztek (vagy még léteznek) ifjúsági szövetkezetek, amelyek a fiataloknak igyekeztek ilyen-olyan munkát biztosítani, s ezzel a tinilányok és a sihederek némi zsebpénzhez jutottak, másrészt belekóstolhattak a különféle képzések után rájuk váró életbe. Ők az elvégzett munkájukért megkapták az órabért, de semmilyen biztosításuk nem volt, tehát senki sem számolta el nekik az így esetleg összegyűjtött munkaéveket.

Nos, a jelenlegi praxis is nagyon hasonló, de most nem a nyári vakációt kihasználó fiatalokról, hanem családanyákról és családapákról van szó. Ők nyilvánvalóan dolgozni és ezzel együtt keresni szeretnének. Jobb híján elfogadják ezt a megoldást is, holott legnagyobb részük tisztában van azzal, hogy úgyszólván egyik pillanatról a másikra az utcára kerülhetnek. A munkaadó már azért is útilaput köthet a talpukra, ha egy óvatlan pillanatban görbén néznek a munkavezetőre.

Illusztráció (Shutterstock)

Illusztráció (Shutterstock)

Lényegében ez is egyfajta segítség azok számára, akik csak a Jóisten tudja, hogy mióta lézengenek munka nélkül. Az egyre jobban elharapódzó gyakorlat ellenére azonban ezt a fajta tevékenységet semmilyen törvény nem szabályozza. Az állam úgy viselkedik, mintha minderről semmit sem tudna, s ezt a jogi vákuumot a munkaadók alaposan ki is használják. Mivel ezekre az emberekre sem a kollektív szerződés, sem pedig a törvényes előírások nem vonatkoznak, nincs munkaidő, nincs megszabott, úgynevezett minimálbér sem. A Szerbiában már jó ideje létező vadkapitalisták szinte saját tulajdonukként kezelik őket, s ezt nem is rejtik véka alá.

Ha erősen sarkosítva akarunk fogalmazni, azt kell mondanunk, hogy ehhez hasonló állapotok voltak például az Amerikai Egyesült Államokban 1865-ig, tehát a rabszolgaság eltörléséig.

A Munka Nemzetközi Szervezete négy évvel ezelőtt egy konvenció keretében foglalkozott a témával és a tagok, köztük Szerbia is, arra szavazott, hogy törvénnyel rendezi a szóban forgó állapotot, de mindeddig e téren semmi sem történt Belgrádban. Pedig az állam meglehetősen sok pénzt veszít ezzel, hiszen a lízingelt munkások bére után senki sem fizeti az egészségügyi, valamint a rokkantsági és nyugdíjbiztosítást. Ugyanakkor ha elérkezik az érintett személyek nyugdíjjogosultságának ideje, nem kaphatnak semmilyen járandóságot, tehát szociális segélyre szorulnak.

A félreértések elkerülése végett azt is el kell mondani, hogy a nyugati országokban a dolgozóknak a 17-19 százaléka ilyen rezsimben dolgozik, de státuszukat a törvény már régen rendezte, vagyis számukra gyűlnek a szolgálati évek. Nálunk pedig, egyes szakszervezeti vélemények szerint, legalább 100 000-ren dolgoznak a törvényesség eme határán. Igen jelentős számról van szó.

A munkaügyi törvénynek – amelyet 2001 óta többször is módosítottak – minden egyes változtatása megnyirbálta a munkások jogait. A kapitalisták számára azonban ez még mindig kevés. Ők ugyanis csak a „nulla-jogokkal” volnának elégedettek. Nos, a lízingelés most már teljes mértékben kielégíti a lelketlen munkaadók igényeit és elvárásait.

Aligha vitás, hogy ez a helyzet teljesen megalázó a munka után kilincselők számára. Főleg akkor, ha abból indulunk ki, hogy a munkaerő túl nagy felhozatala, pontosabban a jelentkezők egy részének elhelyezése magában rejti a korrupció gyanúját is.

Elképzelhető, hogy ezekben a magán munkaközvetítő vállalkozásokban előállhat olyan helyzet is, mint a második világháború előtti időszakban, amikor például Zentán, a tiszai hídfőnél levő Szent János-szobornál gyülekeztek télen a nincstelenek és várták a nagygazdákat, akik ezen az emberpiacon válogatták ki a következő esztendőben aszámukra szükséges béreseket, szolgálókat.

Nem kétséges, hogy ez több mint áldatlan állapot, s az állam vezetői mégsem foglalkoznak vele. Pedig ismerjük a mondást, miszerint Bűnösök közt cinkos, aki hallgat.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap