2024. április 19., péntek

Csokoládémázban a helyi gyümölcs

A zentai Réel Chocolate kézműves csokoládé manufaktúra új termékcsoporttal rukkolt elő

Tegnap Zentán a Réel Chocolate kézműves műhelyben ünnepélyes keretek között mutatták be a vállalkozás azon új termékcsoportját, melynek megvalósulását a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett, 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programban elnyert pályázat tette lehetővé.

A csokoládémanufaktúra már a külföldi piacot is keresi (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A csokoládémanufaktúra már a külföldi piacot is keresi (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

A rendezvényt Lengyel István a Réel Chocolate tulajdonosa nyitotta meg. A vendégek között volt Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere is.

Lengyel István elmondta, hogy a támogatásnak köszönhetően olyan termékek előállítását tudták megvalósítani, melyekről korábban csak álmodtak, és ez olyan termékcsoport, melynek középpontjában nem a csokoládé, hanem a vajdasági gyümölcs áll:

– Olyan gyümölcsök képezik az új termékeink alapjait mint az alma, a szilva, a földieper, és minden gyümölcs helyi kistermelőktől származik, így a vállalkozásunk közvetve több kistermelőnek, családnak biztosít pluszjövedelmet. A nyertes pályázatunknak köszönhetően két gépet vásároltunk, egyet a csokoládétemperáláshoz, ami a csokoládé kristályszerkezetét alakítja, és egy ehhez hozzácsatlakoztatható mártósort, aminek köszönhetően csokoládéval tudjuk bevonni a ráhelyezett terméket, gyümölcsöt.

Egyelőre Szerbiában forgalmazzák csokoládékülönlegességeiket, csaknem negyven viszonteladóval dolgoznak, a közelmúltban Hajdúszoboszlón egy kiállításon arattak nagy sikert az új termékekkel, továbbá tárgyalásokat folytatnak a montenegrói piacra való szállításra, és Oroszországból is volt érdeklődőjük.

A kóstolóval egybekötött termékbemutatón Pirityiné Szabó Judit úgy fogalmazott, hogy a Réel csokoládé esetében sikertörténetről beszélhetünk, melynek anyagi fedezetét a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett tematikus program, a Külhoni fiatal magyar vállalkozók éve keretében meghirdetett pályázati forrás biztosította. Hangsúlyozta, hogy a vajdaságiak talán a legaktívabb pályázók, a nyertesek 10%-a közülük került ki:

– Számunkra ez azt bizonyítja, hogy a fiatalok közül sokan úgy gondolkoznak, lehet a szülőföldön élni, és összefogással, egymást segítve előrehaladni. A megkezdett munkát az idén is szeretnénk folytatni, családi vállalkozók részére 600 millió forintos keretösszeg áll majd rendelkezésre, továbbá fiatal vállalkozók részére is tervezünk pályázatot kiírni a nyáron, 230 millió forint keretösszegben – mondta Pirityiné Szabó Judit.