Táborzárás Kispiacon

A mese is kihalófélben van?

Kozma Rita

2015. július 28., 14:07

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kispiacon a hétvégén befejeződött a Fénykút tábor, ahol olyan foglalkozásokat tartottak – a gyerekek népmeséket, mondókákat, népdalokat és néptáncot tanultak –, amelyek valamikor a hétköznapok részei voltak, ma már viszont még az intézményes oktatás keretében sem mindig jut rá idő.

Sárkány Dóra, a Jókai Mór Művelődési Egyesület vezetője, a tábor fő szervezője, aki maga is pedagógus, tapasztalatairól mesélt, miszerint jelentős eltérések vannak a korábbi és a mostani generációk ismeretében, különösen ami a hagyományokat illeti.

– Az idei tábor kerettémájául a népmesék szolgáltak, ugyanis ma már a gyerekek kevesebbet olvasnak, nem hallanak róluk, és bármilyen meglepő, vannak köztük, akik nem ismerik a mesék jellemzőit sem, mint például a kezdő- és záróformulákat. Az első napon csoportokra osztottuk őket, és külön négy népmesét dolgoztunk föl velük drámapedagógiai módszerekkel, a mesék mintájára pedig a csoportok megalkották a maguk királyságait, benne mindenkinek a szerepét, címert, zászlót rajzoltak, és meghozták a törvényeket is – magyarázta az egyesület vezetője. A tábor nemcsak a mesék világába kalauzolta el a gyerekeket, hanem hallhattak a népi építészetről, étkezésről, régi mesterségekről is.

– Rövid előadást hallhattak mindezekről a gyerekek, persze képekkel illusztrálva, és utána a gyakorlatban is kipróbálhatták, voltak kézműves-foglalkozások, sőt homokvárat is építettünk. Ezenkívül megismerkedhettek a legismertebb népi motívumokkal, a matyóval és a kalocsaival, amelyekkel aztán díszíthettek képkeretet, textilt, könyvjelzőt. A népi étkezés központi témája a búza és a kenyér volt, a gyerekek megismerhették, hogy régen mennyi munkával járt az, hogy a búzából kenyér legyen, ezért jobban meg is becsülték, ha leesett az asztalról, akkor is megették, nem dobták ki. Az itteni étkezéseinkbe is igyekeztünk hagyományos ízeket behozni, betartottuk, hogy a szerda és a péntek szigorúan tésztanap, sőt a bolti mellett a gyúrt tésztát is megkóstolhatták, hiszen manapság már nagyon kevés háztartásban készítik házilag a tésztát – mondta Sárkány Dóra.

Az egy hét alatt megtanultakat a szülőknek is bemutatták szombaton délután műsor keretében, s a tábor, mint minden évben, most is a vasárnapi vásári sokadalommal zárult.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége