Nem nyerte el mindenki tetszését az iraki politikai vezetés legutóbbi döntése. A háborútól megtépázott országban különösen a férfiak duzzognak amiatt, hogy az ominózus határozattal a főváros élére egy nő került, ráadásul miniszteri rangban. Az építészmérnök végzettségű Zekra Alvah nemrég vette át hivatalát, de Bagdad főpolgármestereként aligha lesz ideje a kinevezését ellenzőkkel foglalkozni, mert a tengernyi gonddal küszködő nagyváros ügyeinek intézése máris leköti minden idejét. Ezenkívül munkájával elszámolással tartozik a főnöknek, aki történetesen férfi: Haider al-Abádi kormányfő. Ez a tény akár vigasztalhatná az ellenfeleit és a hagyományokhoz makacsul ragaszkodókat.
(Léphaft Pál karikatúrája)
Szerencsére akadnak olyanok is, akik örülnek színrelépésének, hiszen személyében először vezetheti Bagdadot egy asszony. Támogatói szerint a változás arra utal, hogy Irakban talán megkezdődött a nők jogainak helyreállítása. Sok arab országhoz hasonlóan Irak ugyanis az utóbbi évtizedekben számtalan bírálatot kapott civil szervezetektől a nőket sújtó hátrányos megkülönböztetés és erőszak miatt. A lesújtó helyzet nem tegnap alakult ki. Nem is az ország ellen 2003-ban végrehajtott külföldi katonai invázió óta, hanem Szaddám Huszein 1979-es hatalomra kerülését követően. Előtte az országban (főként az 1970-es években) sokkal jobban odafigyeltek a nők jogaira, sőt e tekintetben gyakran jó közel-keleti példaként emlegették. Szaddám felbukkanása, majd 2003-as bukása után azonban sokat romlott a nők helyzete.
Tavaly ismét kedvező változások körvonalai sejlettek fel. A 2014-ben alakult al-Abádi-kormányba egyszerre két hölgyet is beválasztottak.
A helyzet azonban még nem rózsás. Az ENSZ kimutatása szerint a 12 évnél idősebb iraki nők negyedrésze írástudatlan, s mindössze 14 százalékuk dolgozik vagy szeretne álláshoz jutni. Ennél is riasztóbb adat: a 15 és 49 év közötti nők több mint fele gondolja azt, hogy a férjnek joga van ahhoz, hogy verje a feleségét. A Közel-Kelet már csak ilyen, tennék hozzá – kevés kivételtől eltekintve – a helyi férfiak. Nemzetközi emberjogi mozgalmak folyamatosan bírálják ezeket az állapotokat, sőt megpróbálnak valamicskét változtatni a helyzeten.
Az Equality Now nőjogi szervezet például azért kampányol, hogy államok tucatjai töröljék el a nőket súlyosan diszkrimináló törvényeiket. Ilyenekből pedig jócskán akad, s nem csak a közel-keleti országokban. A szervezet 1999 óta évente ad ki jelentést a nőket elnyomó jogi előírásokról. Munkájával látványos eredményeket és sikereket ért el. Az elmúlt 26 évben sok kormány törölte el a szervezet által kifogásolt törvényeket, de küldetését egyelőre nem fejezheti be, mert épp elég kipellengérezni, illetve megsemmisítésre váró „nőnyúzó” törvény van még hatályban.
Pedig immár húsz év telt el azóta, hogy csaknem 189 ország írt alá egy egyezményt, melyben vállalták törvénytáruk megtisztítását a nőket hátrányos helyzetbe taszító rendelkezésektől. Például az olyan hírhedt paragrafusoktól, diszkrimináló előírásoktól, amelyek elnézik a házasságon belüli erőszakot, vagy férfiak engedélyéhez kötik, hogy a családhoz tartozó bármelyik nő (egyedül) kiléphessen a kapun, esetleg nem tartják büntetendőnek a házasságtörő asszonyok meggyilkolását. A kegyetlen jogszabályoknak azonban csak egy része került a szemétbe. Több országban a férfiak még mindig szinte teljhatalommal rendelkeznek a feleségük fölött, a nők életét pedig kényük-kedvük szerint irányíthatják.
A leghírhedtebb törvények alighanem továbbra is a jelenleg épp a polgárháború peremén imbolygó Jemenben hatályosak. Az Arab-félsziget déli csücskében elterülő ország évek óta viseli a „legrosszabb hely a nők számára” címet. Okkal, hisz az ottani nőket jóformán emberszámba sem veszik, kevéske jogaikat pedig nem tartják tiszteletben. Sokuknak személyi igazolványa sincs.
A szigorú szabályok értelmében a férfiak döntenek arról, hogy hol és kivel élhetnek, hová utazhatnak, mit örökölhetnek, vagy épp mikor hagyhatják el otthonukat. A bíróság is csak abban az esetben fogadja el a vallomásukat, ha azt egy férfi megerősíti. Házasságtörés, lopás, esetleg becsületsértés ügyében pedig még tanúként sem idézhetők be.
Jogvédő szervezetek szerint az arab világ legnépesebb országának számító Egyiptomban szintén ráférne egy kis revízió a törvénykönyvre. Az egyiptomi paragrafusok között akad olyan is, mely szerint, ha valaki rajtakapja feleségét egy másik férfival, és hirtelen fölindultságában megöli, megússza egy elzárással, holott gyilkosságért (egyébként) 20 év kényszermunka jár.
Iránban kissé más a helyzet. Sőt, a helyi bűnözők még örülnek is, ha csak hölgy kapja rajta őket valamilyen apró-cseprő törvénytelenség elkövetésén. Ebben az esetben a delikvens biztos lehet benne, hogy ha bíróság elé kerül, leleplezőjének tanúvallomása nem ér semmit, a nők ugyanis csak kivételesen súlyos bűnügyekben tanúskodhatnak (akkor is legalább négyen kellenek ugyanazon jogsértő eset bizonyításához), de csak akkor veszik komolyan őket, ha legalább két férfi is megerősíti tanúvallomásukat.
Sok ország már túl van a nők egyenjogúságáért folytatott hosszadalmas küzdelmeken. Sőt, nem egyet irányít királynő, emancipált elnök vagy miniszterelnök asszony. Egy ideje pedig már a védelmi miniszter asszonyok is „hódítanak”. Ők már valóban eldicsekedhetnek: hazájukban díszszemlére érdemes a nők emberjogi helyzete.
