2024. április 20., szombat

A Zentai úton kiárkolták az esővízcsatornát

Az adai II. helyi közösség területén őszre újabb utcákban kezdik meg a szennyvízcsatorna kiépítését

Többéves késés után Adán a napokban elkészült az esővízcsatorna a Zentai út egyik oldalán, mégpedig a vasútállomásnál lévő benzinkút és a Hubertus vendéglő közötti szakaszon. A beruházás 800 000 dinárba került, amelyet közösen finanszírozott Ada község önkormányzata és az adai II. helyi közösség. Varga Elfride, a helyi közösség titkára elmondta: az utca lakóinak korábban sok gondot okoztak az esőzések. Sok helyen árok sem volt az utcában, illetve az úttest magasabban volt, mint a járda, így az esőzések után a házak és az út között összefüggő víz állt, ami veszélyeztette a lakóépületeket, sőt még az udvarokba is befolyt.
– Az adai önkormányzat és a II. helyi közösség 2010-ben aláírtak egy megállapodást, amely szerint az esővízcsatorna és a bejáratok kiépítését az önkormányzat végzi el, a helyi közösség pedig biztosítja a bejáratokhoz az átfolyó betoncsöveket. A helyi közösség 70 darab betoncsövet biztosított az utca lakóinak, háztartásonként négy-négy darabot – magyarázta Varga Elfride. – A lakosok sokat vártak a csatornára, és hosszú ideig sok gondjuk volt emiatt, ezért a helyi közösség díjmentesen adott betoncsöveket nekik. A Mlinprodukt, a Larix és a Galiba cégek előtti szakaszon az említett vállalkozások és a helyi közösség is hozzájárul a bejáratok kiépítésének költségéhez. A csatornázási munkálatok során több helyen át kellett helyezni a vízvezeték-hálózat csöveit. A vízvezetékrendszer karbantartására minden évben a helyi hozzájárulás egy százalékát költjük, így ebben is sikerült segíteni az utcabelieknek – nyilatkozta a titkár.
Az adai II. helyi közösség területén lévő Tobán városrészben – az Október 8., a József Attila, a Marko Miljanov és a Svetozar Marković utcában – június elejétől folyik a szennyvízcsatorna kiépítése tartományi mezőgazdasági titkárság 30 millió dináros támogatásából. A beruházó Ada község önkormányzata, a II. helyi közösség pedig a tervdokumentációt biztosítja a munkálatokhoz. Varga Elfride közölte, hogy Tobánban hamarosan befejeződik a szennyvízcsatorna kiépítése, viszont várhatóan már az őssszel folytatódik a helyi közösség más utcáiban. Mint mondta, az adai önkormányzat által ezzel kapcsolatosan kiírt közbeszerzési pályázat már lezárult, és amint meglesz a kivitelező cég, megkezdődnek a munkálatok. A szennyvízcsatorna kiépítését az adai önkormányzat finanszírozza. A tervek szerint a II. helyi közösség területén a Dimitrije Tucović utca másik felében, a Branko Radičević, a Nikola Tesla, az Isztria (Istarska), az Obilić és a Đura Jakšić utcában indul meg az ősszel a kanalizáció kiépítése. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésével kapcsolatosan a titkár megjegyezte, hogy hamarosan befejezik a Vajdasági brigádok és a Vuk Karadžić utca sarkán lévő szivattyúállomás kiépítését is, miután az áramszolgáltató azt ígérte, hogy két héten belül bekapcsolják a villanyáramot a létesítményben. A titkár hozzátette, hogy amint üzemképes lesz a szivattyúállomást, a Vajdasági brigádok utca háztartásai teljes egészében, illetve a Vuk Karadžić utca egy része is rákapcsolódhatnak, és használhatják a szennyvízcsatorna-hálózatot.