Dr. Pásztor Bálint hangsúlyozta, hogy nagyon számítanak a fiatalokra, és bátorította is őket, hogy keressék a VMSZ vezetőit, és vegyenek részt a közéletben is.
Vajdaság
A rendezvény fő támogatója a Magyar Nemzeti Tanács, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a szajáni helyi közösség volt.
Az intézmény működését több mint tíz éve a Magyar Nemzeti Tanács is rendszeresen támogatja.
Sorban álltak az emberek egy-egy adagért. Sokan közülük vidékről érkeztek.
A negyedik szobanövény-csereberét tartották meg ma Szabadkán az Újfalu helyi közösségben. Az eddigi évekhez hasonlóan, a rendezvény lehetőséget adott arra, hogy aki akar, szobanövényt hozzon magáva...
Ljubica Takić 2017-ben veszítette el mindössze 19 éves lányát, Jelenát, aki csaknem hét éven át küzdött daganatos betegséggel. A fiatal lány nagy harcos volt, és azt szerette volna, ha a hozzá haso...

