Rendkívül fontos az emberi kapcsolatok fenntartása – közlik velünk a pszichológusok –, ha pedig ez eddig csupán a munkahelyhez kötődött volna, alakítsunk ki újakat összejövetelek, klubok, az egyházunk segítségével. A hit és az egészség összefüggéseiről komoly nemzetközi konferenciákon számolnak be a kutatók, mégpedig tudományosan alátámasztott statisztikai adatokkal.
Ezek szerint a belsőleg megélt hit, vagy nevezzük vallásosságnak, jótékonyan hat az immunfunkciókra, alacsonyabb vérnyomást tapasztaltak, kevesebb a szívbeteg, kedvezőbb a koleszterinszint magassága, kisebb a mortalitás, ugyanazon feltételek közepette. Én még a kommunista idők egyetemén úgy tanultam, hogy a pszichoanalízis atyja, Sigmund Freud mintegy száz évvel ezelőtt már leírta a vallásosságot, azt közönséges neurózisnak titulálva. Most viszont tanúi vagyunk az orvostudomány nézetváltásának, amikor az egészséges életvitelbe ismét igyekszik beemelni apáink, nagyapáink ösztönös hitét, vagyis azt, hogy a vallás, a hit erő, sőt, gyógyszer!
Az idős ember ne akarja gyermekei életét élni, engedje el őket, ne erőszakolja rá akaratát a fiatalokra, még akkor sem, ha meg van győződve igazáról. Ha felidézi fiatalságát, ráébred arra, hogy amikor szülei ebben-abban tanácsot adtak, azokat milyen felsőrendűségi legyintéssel utasította el. A fiataloknak – ez a természet rendje – újra át kell élniük a nehézségek, a kellemetlenségek, a csalódások tévutait. A tapasztalatok ugyanis nem íródnak be azonnal génjeinkbe, több nemzedék kénytelen átélni és önállóan feldolgozni mindazt, amit mi a 40, 50, 60 évünkkel már magunk mögött tudunk, amíg természetes immunreakciókat alakít ki az emberi szervezet az egyes problémák megoldására.
Az idős ember törődjön a külsejével. Ne tűrje a szőrpamacsokat fülében, orrában, ne hagyja, hogy fogazata hiányossá váljon, bőre száraz, öltözete gondozatlan. Nem csak magunknak, másnak is megadjuk a tiszteletet külsőnkkel, s egyben tiszteletet ébresztünk magunk iránt másokban, ami a társas kapcsolatok fenntartása szempontjából nem közömbös. Gondolkozzunk szándékossággal pozitívan, kerüljük a kiábrándultság, a közönyösség és a lemondás érzéseit. Ne kritizáljunk olyan dolgokat, amelyekhez nem értünk, ellenben orvosainktól bátran és őszintén kérjünk felvilágosítást, ne „tudományoskodással”, hanem saját szavainkkal. Az orvos pedig feleljen a betegnek azon a színvonalon, amely érthető a nem szakemberek nyelvén is.
Sétáljunk, sétáljunk, sétáljunk! Egyik barátom lánya így panaszkodott nyugdíjas apjára: képzelje, alighanem valami agyhibája van, mindennap egy-egy befizetési szelvénnyel elsétál a postára. Nem gyűjti össze őket, mint egy normális ember, hanem egyenként, ma a villanyszámlát fizeti be, holnap a telefon- és így tovább. Segítsen, doktor úr!
Nincs szükség segítségre: a fiatal és az idős generáció más-más meglátási szögből éli át a világot, amíg a fiatal örökös időzavarban van, az idős küzd a semmittevés ellen, és jól teszi! Ember küzdj, és bízva bízzál – Madách örök értékű szavai ezek.
A család pedig ne akarja átnevelni az idős embert, ne zárja el unokáitól, de ne hagyja teljesen magára az unokák nevelésében, és ne csináljon belőle bejárónőt, hagyja meg önállóságának érzetét. Gondoljon az öregkor fáradékonyságára. Ne gúnyolja feltörő emlékeit, mert az az Ő múltja, életének fontos része.
