Ha őszintén akarunk válaszolni a sokak által feltett kérdésre, hogyan is állunk ebben a pillanatban az őssejtek terápiás felhasználásával, legcélszerűbb, ha egy mondatban közöljük: a gyermekcipőnkben most próbálunk talpra állni. Mielőtt azonban ez úgy sikerülne, ahogyan azt a nyugati orvostudomány megköveteli – mármint, hogy ez a talpra állás hasznunkra váljon, de ne essünk ismét hasra, azaz, ne ártsunk vele sem magunknak, sem másnak –, bizony erre még néhány évet várnunk kell.
A vérmes reményeket és a türelmetlenséget az a felfedezés táplálja, hogy az igazi őssejtekből – elméletileg! – bármelyik életfontosságú szervünk, a szív, a máj, az agy a vese stb. megbetegedéséből eredő hiányosságok pótolhatók.
A mai napig azonban csak kivételes klinikák rendelkeznek őssejtátültetési engedéllyel, csupán egyetlen betegség, a leukémia esetében, amelyben egyebek között az anyaországunk rendszerváltás utáni első miniszterelnöke szenvedett. Az őssejt ilyenkor a beteg farcsontjából ültethető át a szegycsontba, ugyanis itt van a hiányzó fehérvérsejtek bölcsője. Ez a műtét ma már eredményes és biztonságos. Az orvosoknak tehát még mindig nagyrészt szigorúan meg van kötve a kezük, habár hallani őssejtátültetésekről Kínából és Ukrajnából is, természetesen ezeket gyanús legalitással rendelkező magánklinikákon végzik.
Ismerek egy kislányt, akit háromszor vittek Kínába, ahol a szervezetébe őssejtet ültettek be, mivel egy nagyon ritka, gyógyíthatatlan betegségben szenved. Tudtommal 20 000-30 000 eurót költöttek a beavatkozásra, a pénzösszeget a szülők hónapokig könyörögték össze szponzoroktól, ami az ő szemszögükből nézve érthető. Most, egy év után, az utolsó terápiát követően sem állt be semmilyen javulás. Igaz – közlik –, az állapota azóta nem romlott, nem tudni, hogy az őssejtbeültetésnek köszönhető-e.
A nyár folyamán robbant ki egy botrány Magyarországon is, ahol a rendőrség felfedett egy vidéki magánklinikát, ahol éppen egy amerikai, ukrán és két magyar orvos végzett tiltott őssejtbeültetést. Miért számít ez bűnténynek? Íme a magyarázat, mindenki számára érthető nyelvre lefordítva: a veszély abban rejlik, hogy ezek a kórházak a beültetéshez szükséges anyagot, tehát az őssejtet, az emberi abortumokból nyerik, magyarán elvetélt embrionális méhlepényekből szűrik azt ki, majd injekció vagy infúzió segítségével juttatják a beteg szervezetébe, s aztán rávárnak, hátha történik valami.
Az ember egészsége elleni súlyos bűntettnek számít az a tény, hogy ezeket a készítményeket sem állatokon, sem embereken korábban nem tesztelték, hatásuk tehát teljesen ismeretlen a kezelőorvos számára is. És még egy súlyosbító tény: az abortumokból nyert őssejtek 50 százaléka súlyos betegségben szenved, hiszen emiatt történt az elvetélés. Az abortumokról még tudnunk kell, hogy a vetélés rendszerint 15 nappal a megtermékenyítés után történik, márpedig az orvostudomány szerint a 15. napon az őssejtek elindulnak az átformálódás, az emberráválás útján, átalakulnak ideg-, szív-, tüdő-, izom- és más sejtekké.
Mellesleg, ezen a tudásunkon alapul a Vatikán ellenkezése az abortuszokkal szemben. Én ezúttal nem foglalok állást ebben a kérdésben, az olvasóra bízom a véleményezést, hogyha így van, akkor vajon emberölésnek számít-e az abortusz a 15. nap után. Végezetül tegyük hozzá a következő veszélyforrást is: a köldökzsinórból nyert őssejt teljes önállósággal rendelkezik, fejlődésére ma még nem tudunk hatni, elvileg akár daganatos sejtté is alakulhat, a véráram útján megfertőzve korai rákos áttétekkel a befogadó szervezetet. Adjunk esélyt a tudománynak még néhány évig, és ne hívjuk ki magunk ellen a sorsot!
