Nem hoz új elemet a lövöldözős játékokba a Killzone 2, mindössze annyit tudni, hogy nagyszerű vele játszani. Ezt persze szavakban nehéz leírni, a képeken sem látszik, sőt a játékról elérhető videoanyag sem fogja átadni nekünk azt az élményt, amit a Killzone 2 nyújt. Olyan kis részleteken múlik ez, mint a mozgás: bár mindent a karakterünk szemével látunk, érezzük a tehetetlenséget, a rohanás, ugrás, fedezék mögé vetődés során. Lomhán indulunk neki, bizony nehéz az a felszerelés, nem lehet hirtelen teljes sebességgel világcsúcsot elérni. A fő elem persze a lövöldözés, és talán sosem volt még ennyire jó eltalálva a fegyverhasználat számítógépes játékban. Az alapfelszerelésünktől, a gépfegyvertől kezdve a sörétes puskán át a nehézfegyverekig, a lövéseinknek és a találatainknak is súlya van, érződik a hatás.
A jeleneteket úgy írták meg, hogy állandóan akcióban legyünk. Akár óvatos, minden fedezéket kihasználó, akár rohamozó, bele-a-sűrűjébe stratégiát választunk, jól fogunk haladni, a küldetéseink folyamatosan frissülnek, újabbnál újabb feladatot kapunk. Az akciók gyors ütemezése szintén a játék erőssége, a csaták sosem húzódnak el, de nem is tartanak triviálisan rövid ideig. Általában mellettünk lesznek a gép vezérelte csapattársaink is, akik aktívan részt vesznek a csatákban, nem lesz olyan érzésünk soha, hogy ők csak a kulissza részei, és bennünket céloz az összes ellenfél. A pályák nem térnek el a megszokott belső nézetű formuláktól, és bár a Killzone 2 sci-fi űrháborús játék, inkább kortárs időben játszódó lövöldözésnek láthatjuk, a standard fegyverek és a főleg humanoid ellenfeleink miatt – akik a II. világháborús német katonákra hasonlítanak. Ahogy haladunk a játékban, különböző ágyú, vagy légvédelmi ütegeket is használni fogunk. Egy egyszerű gépágyú irányítása is érdekes lehet, a tereptárgyak, az ellenfeleink támadásainak gondos megtervezése miatt, de irányítunk majd egy sétálórobotot is, még több változatosságot hozva a játékmenetbe.
Mindezt sikerült a fejlesztőknek egy olyan látványos környezetben megvalósítani, amilyet lövöldözős játékban még nem sikerült senkinek konzolokon. A pályák nem a játékos ellen vannak tervezve, ahogy azt megszokhattuk a PC-s játékokban, hanem minden egyes tereptárgy úgy van elhelyezve, hogy minél ötletesebben lehessen kihasználni, vagy éppen, hogy minél nagyobb robajjal törjön, robbanjon, hamisítatlan konzol-élményt nyújtva.
Persze a Killzone 2 sem lehet tökéletes mindenben. A frenetikus játékmenetet nem illesztették keretbe, a játék története lapos, kidolgozatlan, és ötlettelen dialógusokon keresztül ismerkedünk meg vele. Az első részben még az anyabolygónkat, a Vektát védelmezzük a helghast inváziója ellen, a második rész azonban úgy kezdődik, hogy visszalövünk: a Helghan bolygó a célpont. Ettől sokkal többet nem tudunk meg, de a játék szerint nem is kell, mert egy totalitarista rezsimnek harcolunk, annak ellenére, hogy az Interplanetary Strategic Alliance oldalán mi vagyunk a jófiúk.
A nyolc-tíz órás szóló kampány után bevethetjük magunkat a kompetitív internetes csapatjátékokba. Az akció nem áll meg, a játszmák során szinteket kaphatunk és kitüntetéseket, és idővel új kasztokkal és fegyverekkel egészül ki a játszható repertoárunk. Az online játékrendszerben lehetőség van klánokat alapítani és meccseket, bajnokságokat szervezni a játékon belülről. A belsőnézetű akciók kedvelői így egy igazán hosszú időre szóló játékot kapnak a Killzone 2-vel. A Playstation 3 egy újabb kikerülhetetlen, exkluzív játékot kapott, ami méltó konkurenciája a csak Xbox 360-on elérhető Gears of War 2-nek és a Halo 3-nak.
