Minden oldalra haladó platformjáték ugyanolyan, mondhatnánk, éppen ezért fölösleges firtatni, melyik játék honnan merített ötleteket. Mégis, a Trine esetében kivételezhetünk, már a játék első bemutatásakor látszott, hogy honnan fúj a szél. A klasszikus börtönpince-kaland Prince of Persia, a háromszereplős Blizzard remek Lost Vikings, és a modern, fizikai rejtvényekkel ügyeskedő LittleBigPlanet elemeiből kovácsolódott össze a Frozenbite finn fejlesztőcsapat új játéka.
Távol attól, hogy ez ártana a Trine hírnevének, sőt a neves ősöktől kölcsönzött trükkök mellé igazi tündérmesevilágot kapunk körítésnek. Mintha csak gyermekkorunk képzelete elevenedne meg előttünk az elvarázsolt környezetet nézve. Arany fénysugarak törnek át a dús fák ágai között, óriási gombák izzanak a sötétben, borostyán és rózsa burjánzik a romos várfalakon. A mesemondó bariton hangja teszi teljessé a képet, ahogy álmaink kalandja megvalósul a mágikus világban. Persze az angolul (még) nem értő porontyoknak nem árt, ha az apuka vagy az anyuka fordít közben.
Maga a kaland már nem olyan paradicsomi, mint a világ körülötte, de szórakoztató, feltéve, hogy elnézzük az egyéni sajátosságokat. A Trine egy oldalra haladó akció-platform játék, amit magunkban, de akár hármasban is játszhatunk számítógépünk vagy Playstation 3 konzolunk mellett. Egyjátékos módban a három karakter között bármikor válthatunk. Zsiványt (thief) választva íjászhatunk és horgos kötelünkkel lendíthetjük át magunkat az akadályokon. A vitézt irányítva a fő feladatunk a csontváz-ellenfelek és gonosz denevérek kiiktatása kardunkkal – és minden mással, ami a kezünk ügyébe kerül ahogy haladunk a játékban. A varázsló a legtrükkösebb, nehéz blokkokat és hosszú léceket idézhet elő a semmiből, és telekinézissel mozgathatja a tereptárgyakat. Támadóképességei nincsenek, de egy jól időzített kocka ártalmatlanná teheti a feléje csörtető csontikat.
Minden karakter képességét ki kell használni a továbbjutáshoz, de általában nem csak egy megoldás van a rejtvényekre – a viszonylag szabad fizikai megvalósításnak köszönhetően fantáziánkat is szabadon engedhetjük. Általában nem nehéz egyik rejtvény sem, és az ügyességi akadályok sem fognak bennünket megállítani, de a stabil és gyors irányításnak köszönhetően a játékélmény többnyire mentes a kellemetlenségektől. A varázsló telekinetikus erejével mozgatott tárgyak néha ugyan beleakadnak a tereptárgyakba, de lehet, hogy csak a hatalma korlátozott, mert lemaradt a megfelelő órákról a Láthatatlan Egyetemen vagy a Hogwartson, vagy ahol éppen tanult.
A Trine szólójátéka elég rövid, mindössze öt óra ugrabugrálással túljuthatunk rajta. Szerencsére jóval tovább tarthat a szórakozás, mert igaz, mélyen a játék menürendszeréből kell előkeresni, de elővarázsolható a lokális többjátékos mód is. Így a Trine-t társasjátékként játszhatjuk barátainkkal vagy a családunkkal, ha van kéznél egy-két extra gamepad. Ebben a módban igen szerencsétlen lehetőség, hogy az első játékos bármikor karaktert válthat, és persze, aki az adott karaktert irányította, meglepetésre az első játékos karakterét kapja. Ez a funkció trivializálja a rejtvényeket, mert az lenne az igazi kihívás, ha a játékosok átsegítik egymást az akadályokon egyéni képességeikkel. Megbeszélhetjük a társasággal, hogy ezt nem használjuk ki a játék során, és máris izgalmas rejtvényekkel állunk szemben. A Trine-t bárkinek ajánljuk, aki játszott már platformjátékot és tetszett neki, és a fiatalabbak is próbálkozhatnak vele.
