Régi nyelvünkben a hol reggelt vagy hajnalt jelentett. Alapja az etimológusok szerint egy ősi tő, amelyet a mai ha, hány, hanem szavakban is felismerni vélnek, ehhez járult az -l (ablativusi vagy locativusi) rag: ho + l. Ezt a tőt egyébként a hajnal első szótagjában is érzékeljük; középkori nyelvemlékekben még holval. Ősiségét jelzi, hogy uráli nyelvrokonainknál, a manysiknál és a hantiknál is él, akik a reggelt, hajnalt a kol szóval nevezik meg. Nem kétséges, hogy a hajnal, reggel, vagyis a mai után következő, azaz másnap jelentésű holnap (nyelvjárásokban hónap) szavunk innen veszi eredetét. Ez a szemlélet nemcsak a mi rég elmúlt elődeinket jellemezte, de más, egyébként indoeurópai nyelvekben is felismerhető, melyekben a reggelt és a holnapot lényegében ugyanazzal a szóval fejezik ki, például a német morgen, az angol tomorrow, az az orosz za utra, de akár a délszláv nyelvekből ismert sutra/sjutra is. Viszont a magyar hónapnak van másik jelentése is, a Hold nevű égitest mozgásával mért idő.
Mi, magyarok hagyományosan a holddal fejezzük ki az egységnyi földterület méretét is – a bácskaiak megkülönböztetik a régebbi, ún. kis holdat vagy magyar holdat (1400 négyszögöl, vagyis jó temeriniesen 14 vadrák) a modernebb és hivatalos katasztrális holdtól (1600 négyszögöl, azaz 16 vadrák, azaz kvadrát). Széles körben ismert, hogy a délszláv jutro egyaránt jelenti a magyar hold által megnevezett területi mértékegységet és a reggelt is, mint fentebb utaltam rá. Nem újabb idők szókölcsönzéséről van itt szó, hanem valami sokkal archaikusabb és általánosabb szemléleti örökségről, ősi tudásról, amelyet nyomokban még őriz mindkét nyelv.
Adalék. …Mircea Eliade írja Vallástörténeti értekezésében (magyarul Helikon, Budapest, 2014): „azt, hogy a Hold »mér« és »feloszt«, nemcsak az etimológusok tanúsítják, hanem az archaikus osztályozások is. Hogy Indiánál maradjunk, a Brihadáranjaka Upanisad (I, 5, 14) azt tudatja, hogy »Pradzsápati az év. Tizenhat részből áll, melyekből tizenötöt az éjszakák alkotnak, míg a tizenhatodik állandó. Prádzsapati az éjszakák során növekszik és fogy…«” Visszatérve a „magyar hold”-ra, a 14-es szám semmi más, mint a holdciklus (holdév) fele, de ez egyelőre számomra csak puszta érdekesség, ami egy rögtönzött eszmefuttatásba, mint amilyen az enyém, még belefér.
Viszont talán nem árt emlékeztetni rá, hogy mégsem a hasára ütve beszélt Czakó Gábor, amikor utolsó éveiben a téridő nyelvi problematikájáról értekezett.
