Nem lehet annyiféle második világháborús játékot kiadni, hogy az emberek ne vegyék meg. A magyarországi Mithis Entertainment is a múlt század történelmének legforróbb éveit dolgozta fel a 2007 végén megjelent Battlestations: Midway-ben, de sikerült annyi egyedi vonást felvonultatni a csendes-óceáni csatákat szimuláló játékukban, hogy az menten megtalálta a közönségét, és jó forgalmat eredményezett, főleg a tengerentúlon, Amerikában. A Mithist azóta felvásárolta az Eidos (az Eidost meg a Final Fantasy-t jegyző Square Enix), így a folytatás, a Battlestations: Pacific már az Eidos Hungary fejlesztése – bár a csapat nagyrészt ugyanaz maradt.
Vannak játékok, amelyeknél vadászrepülőnk géppuskájával tizedeljük ellenfeleinket. Vannak olyanok is, amelyek játszásakor torpedórombolókkal kell manővereznünk a háborgó tengeren. És persze vannak klasszikus felülnézetes stratégiák, amelyeknél valós időben irányítjuk egységeink tucatjait. A Battlestations: Pacific játékban mindezt megtehetjük egyidejűleg, egy helyen, egy misszióban. A különböző játékstílusok önmagukban is jól kidolgozottak, emellett finoman kiegyensúlyozottak is, élvezetes, kaotikus csatákat eredményeznek, de csak annyira, hogy ne legyen zavaró az összevisszaság. Amennyiben a misszióban nem egyetlen repülő, hajó irányításával bíznak meg bennünket, minden aktív egységünk irányítását átvehetjük a csatatéren. Beleugorhatunk a csata hevébe, ott lehetünk, ahol a legnagyobb szükség van ránk, legyen az légi párbaj, vagy akár tengeralatti összetűzés. Több mint száz egységet modelleztek a fejlesztők, amelyeknél lehetett, eredeti tervek alapján készítették még a pilótafülkéket is.
A csendes-óceáni hadszíntér nagyon fontos volt a II. világháborúban Amerika és Japán számára. A Midway játék sikerének egyik eleme az volt, hogy a történelmet nem szándékozták újraírni, hanem rengeteg utánajárással és kutatással megpróbálták kitalálni, hogy adott esetben, bizonyos csaták elvesztésekor, mi történt volna a harcoló felekkel. A történetírásra ugyanúgy figyeltek a fejlesztők az új játékban is. A legnagyobb kihívás a Pacificben a Japán kampány 14 missziójának megírása volt, itt ugyanis alternatív történelmet kellett alkotniuk. Japánnak, ha voltak is inváziós terveik az USA felé, azok valószínűleg elvesztek a történelem viharában. Mindenesetre az új kampány nagyszerű kiegészítés. Amellett, hogy kétszer annyi tartalom került a játékba, olyan csatákat játszhatunk újra a győztes oldalról, mint a Pearl Harbor vagy az alternatív végkimenetelű Midway. Az amerikai kampány viszont csak Midwaynél kapcsolódik be a háborúba, és az Okinawai csatával fejeződik be. A missziók között átvezető animációk a History Channel dokumentumfilmjeit utánozzák, de ez csak a játék javára válik.
A Pacificben bővültek a rendelkezésre álló többjátékos lehetőségek is. Öt különböző módban játszhatunk, akár a gépünk mesterséges intelligenciája, akár online játszótársaink ellen. A játék grafikáját is úgy állították össze, hogy a kép a nagy csaták alatt se akadozzon, még a kicsit gyengébb Xbox konzolon sem. Ezért némi kompromisszumot kellett hozniuk a fejlesztőknek, a robbanások alacsony részletességűek, de ezt nem is vesszük észre. Szerencsés esetben úgysem a mi egységeink azok, amelyek felrobbannak. Csupán egy nagy mínusza van a játéknak: a hangszinkron nagyon gyenge minőségű. Amatőr, ingyenjáték-fejlesztő csapatoktól is sokkal jobb szereplőket hallhattunk már, nem tudni, hogy miért éppen ezen spórolt az Eidos – a szinkronhangokért ugyanis az anyavállalat a felelős, azt nem Magyarországon vették fel.
Kevés olyan játék van, ami akkora változatosságot kínál, mint a Battlestations: Pacific. És az is ritka eset, hogy egy ilyen, lehetőség garmadáját felvonultató játékban minden rész kellően kidolgozott, minden elem a helyén van. A történelem, a II. világháborús témák, valamint a tengericsata-szimulációk kedvelőinek kötelező darab a játék, de bárki játszhatja. Megéri elsajátítani a néhol furcsa irányítást, mert hosszan tartó szórakozást biztosít a magyar fejlesztőcsapat játéka.
