A nyugati és a távol-keleti kultúra találkozik a japán Square Enix első olyan szerepjátékában, ami az amerikai és a szigetországi közönség eltérő ízlésének is megfelelne. The Last Remnant, „egy RPG a világnak” üzenik nekünk a hirdetésekben, és tényleg: a látvány kevésbé „mangás”, a karakterek, az ellenfelek és a főgonosz inkább ókori-középkori marconák, mint nagyszemű, kócos japán képregényfigurák. Illetve, a főhős éppen hű maradt gyökereihez, de valamiben az otthoniaknak is tetszenie kell a játéknak.
A játék Rush Sykes vidéki srác kalandjait követi, aki világméretű összeesküvésbe keveredik, amikor egy gonosz ember arany léghajón elrabolja húgát. A mese a stílusnak megfelelően bonyolódik, de sajnos túl felszínes ahhoz, hogy komolyabban elmélyedjünk benne. A csavarok, a machinációk ismerősek lesznek, jó előre kitalálhatjuk a történet végét. Szerencsére van a játékban tennivaló mesehallgatáson kívül. A játékmenet klasszikus japán szerepjáték (JRPG), ahol valós időben kalandozhatunk a világban, de a csatákat körökre osztott rendszerben vívjuk meg. A harcrendszer viszont már egyedi, a taktikázás közben valós idejű interakcióra is szükség lesz. Csapatunkat nem karakterek alkotják, hanem karakterek uniója, és képességeink az uniót alkotó karakterek kombinációja határozza meg. A parancsokat sem a karaktereknek adjuk, hanem minden uniónak meghatározzuk a taktikáját: támadjanak, gyógyítsanak vagy varázsoljanak. A csapatunk felállásán így sokat változtatgathatunk, mindenki megtalálhatja a saját játékstílusának megfelelő uniókat. Az eredmény jó esetben egy csodás csatajelenet, de nem ülhetünk ölbe tett kézzel a parancsok kiosztása után sem, a legváratlanabb pillanatban felbukkanhat egy üzenet, hogy „nyomd meg hirtelen valamelyik gombot”, és ha késlekedünk, hatalmas sebzést kap a csapat.
Pihenésre persze lesz idő csatán kívül, gyakran sorozatnyi hosszúságú átvezető animációkat csodálhatunk végig, igaz, nem a Square Enixtől megszokott előre gyártott filmbetéteket, hanem a játékot is mozgató Unreal 3 motorral valós időben számolt klippeket. Különösen élvezetesek a The Conquerort, a játék főgonoszát szerepeltető animációk, teljesen hiteles az alakja, már-már sajnáljuk, hogy az eredi tervekkel ellentétben nem játszható karakter.
A korrektül összerakott világ, impozáns figurák és egyedi szörnyek tervezői mellett a játék hangmérnökei is dicséretet érdemelnek. Az angol hangszinkron nagyon jól sikerült, és a harsány zene jó aláfestést ad kalandozásainknak. A The Black Mages gitárosa, a fejlesztőcég veteránja, Tsuyoshi Sekito zeneszámait a hosszú, több mint 40 órás játékidő után sem unjunk meg.
A Square Enix a Final Fantasy sorozattal már sokszor bizonyított a sajátos japán RPG-k piacán, és miután ezt a játékot hosszú szünet után PC-re is megjelentetik, van remény a Final Fantasy következő részének átiratára is. A konzol nélküli JRPG rajongók addig is meg kell, hogy elégedjenek a The Last Remnant technikailag nagyrészt akadásmentes, de szerencsétlen irányítású változatával – egy Xboxos gamepadre szükségünk lesz, ha nem akarunk billentyűzeten szenvedni. A játéknak magas a hardverkövetelménye, de sokkal kevesebbet töltöget, és általában jobb, mint a novemberben megjelent Xboxos verzió. Gépigény: 2 GHz Dual Core CPU, 1,5 GB RAM, 3.0-ás shader modellel kompatibilis grafikus kártya 256 MB memóriával.
