A Legfelsőbb Semmítőszék megváltoztatta a hitelbíráláshoz kötődő díjakról szóló korábbi bírósági döntést: ennek alapján a bankok visszakövetelik azokat az összegeket, amelyeket ügyfeleiknek korábban megnyert perek alapján ítéltek meg – hozta nyilvánosságra a Szerbiai RTV azt az ügyet, amely több mint 200 ezer polgárt érint Szerbiában.
Mint ismeretes, a Legfelsőbb Bíróság 2018-ban kimondta, hogy a bankoknak nincs joguk olyan szolgáltatásokat megfizettetni, amelyek a hitelek bírálásához köthetőek. 2021 végéig több mint 200 ezer ügyfél nyújtott be keresetet a pénzügyeiket vezető bankok ellen, amelyben a megfizettetett illeték visszatérítését követelték. A lakosokhoz mindaddig sorra érkeztek a pozitív bírósági határozatok, amíg a Legfelsőbb Semmítőszék meg nem változtatta a korábbi döntést.
A bankok ugyanis továbbra is kiálltak magukért, és harcoltak a saját érdekeikért. Tették ezt mindaddig, amíg nemrégiben sikerrel jártak: az indoklásban a pénzügyi szolgáltatásokról szóló törvényre, valamint a bankokról szóló jogszabályokra hivatkoznak a döntéshozók, akik szerint a pénzintézeteknek igenis jogukban áll megfizettetni a költségeiket, akár kamat, akár más tétel formájában – utóbbi pedig tartalmazhatja a hitelbírálási szolgáltatást is.
Vladimir Vasić pénzügyi tanácsadó szerint jelenleg jogilag az a kulcskérdés, hogy az adott bank a szerződés aláírásakor tájékoztatta-e az ügyfelet a felmerülő költségekről. Amennyiben az ügyfél beleegyezett a szolgáltatás megfizettetésébe, és ezt a szerződés aláírásával hitelesítette, akkor ez két szerződő fél közös megegyezésének számít, és az ügyfeleknek nincs jogukban fellebbezni – magyarázta a szakember.
Az érintettek az Efektiva Fogyasztóvédelmi Egyesülethez is fordultak panaszaikkal. Dejan Gavrilović, a szervezet képviselője megerősítette, hogy az ügyfelek az öt évvel ezelőtt megnyert perek alapján kifizetett összegek visszaigényléséről értesítik az egyesületet. Arról is panaszkodnak, hogy a szóban forgó térítésből az ügyvédeket is kifizették, most pedig a teljes összeget követelik vissza tőlük, a szóban forgó időszakra felszámított kamattal együtt – közvetítette a polgárok problémáit a fogyasztóvédők képviselője. Hozzátette: az ügyvédek annak idején garantálták a kártérítést az ügyfeleknek, akik most kénytelenek azt kamattal együtt visszafizetni a bankoknak.
Az érintetteknek az érvényben levő döntés értelmében valóban vissza kell fizetniük a bankoknak az esetükben elszámolt összegeket mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság felül nem vizsgálja az ügyet – erősítették meg a szakemberek.



