A tartományi kormány nagy hangsúlyt fektet a Vajdaságban található önkormányzatok turisztikai lehetőségeinek fejlesztésére. A mostani pályázat révén az önkormányzatok olyan projekteket valósíthatnak meg, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a turizmus fellendítéséhez. Összesen 9 vajdasági önkormányzat részesült támogatásban.
Tegnap Újvidéken, a Vajdasági Gazdasági Kamarában a támogatási szerződéseket Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár nyújtotta át az önkormányzatok képviselőinek. A pályázat keretösszege 125 millió dinár.
– A turizmus fellendítése céljából a tartományi titkárság az idén két pályázatot írt ki, amelyek összértéke 250 millió dinár. Örömmel tölt el, hogy a tartomány minden évben jelentős összeggel támogatja az önkormányzatokat. A mostani pályázat révén a helyi önkormányzatok olyan turisztikai projekteket valósíthatnak meg, amelyek célja, hogy vonzzák a látogatókat. A tartományi titkárság jövőre új pályázatokkal támogatja az önkormányzatok turisztikai fejlesztéseit. A tartományi kormány célja, hogy Vajdaságba minél több turista érkezzen. Ezt csak a helyi önkormányzatokkal és turisztikai szervezetekkel együttműködve lehet elérni. Már több alkalommal is elmondtam, hogy Vajdaságnak van mit felkínálnia a turistáknak. Fontos népszerűsíteni és bemutatni Vajdaság csoda szép természetét, gasztronómiáját, kultúráját, valamint az itt élő kedves embereket. Vajdaságban az utóbbi években hihetetlen fejlődést mutatott a falusi turizmus, a rendezvényturizmus, de népszerűek lettek az olyan idegenforgalmi ágazatok is, mint a vallási vagy a vadászati turizmus. Az idegenforgalmi ágazat jelentős bevételi forrás, fejleszti a helyi közösségeket és munkahelyeket teremt. Örömmel tölt el, hogy az önkormányzatok nagy hangsúlyt fektetnek a turizmus fejlesztésére. A tartományi kormány a helyi önkormányzatok és a turisztikai szervezetek támogatásával a jövőben is azon munkálkodik, hogy kiváló eredmények szülessenek a turisztikai ágazatban – fejtette ki Ivanišević.
Ada község 25 millió dináros támogatásban részesült ezen a pályázaton.
Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere elmondta, hogy mindenképpen sokat jelent a tartományi titkárság támogatása.
Nenad Ivanišević és Bilicki Zoltán (Fotó: Dávid Csilla)
– Az összeget az Adica üdülési központ két medencéjének felújítására fordítjuk. Ada község számára nagy jelentőséggel bírnak az ilyen jellegű pályázatok, hiszen az elmúlt években jelentős saját forrást fektettünk a turizmus fejlesztésébe. Az illetékes minisztériummal is aláírtunk egy támogatási szerződést. Örülünk annak, hogy a tartományi titkárság megbecsüli a munkánkat és értékeli azokat a fejlesztéseket, amelyeket a turizmus fellendítése érdekében végzünk – fogalmazott Bilicki Zoltán.
Dražen Đurđić, Karlóca község elnöke elmondta, hogy Karlóca igénybe veszi a köztársasági és a tartományi támogatásokat is.
– Karlóca önkormányzata kevés költségvetéssel rendelkezik, ezért saját forrásból nehezen tudna fejlesztéseket megvalósítani. Szeretném megköszönni a tartományi kormány folyamatos támogatását. A kapott 15 millió dináros összegből felújítjuk a Karlóca központjában található parkot. Ez egy szép, zöld övezet, amelyet sokat látogatnak, így minden bizonnyal javítani fog az itt élő polgárok életminőségén – fejtette ki Đurđić.
A pályázaton többek között támogatásban részesült Zombor község is.
Antonio Ratković, Zombor város polgármestere elmondta, hogy fontos projekt a Miroslav Gucunja turisztikai park kiépítése, amely gyerekek és fiatalok számára biztosít majd teret sport- és szabadidős tevékenységekhez. Többek között játszóteret, sportpályát és szabadtéri edzőtermet alakítanak ki. Hamarosan megkezdődnek a munkálatok. – Remélem, hogy a park sok látogatót vonz majd. Hamarosan megépül a futópálya is a Rokovačka erdőben, ami teljessé teszi Zombor város turisztikai és sport- és szabadidős kínálatát – fogalmazott Ratković.
Nyitókép: A támogatott önkormányzatok képviselői a tartományi idegenforgalmi titkárral. Dražen Đurđić balról a második, Antonio Ratković balról a negyedik (Fotó: Dávid Csilla)


