Pénteken a Connect + Grow üzleti konferencián Krausz Zoltán vállalatépítési szakértő tartott előadást a Daráló vagy sikersztori a céged? Te döntöd el! címmel. Arról beszélt, hogy a szakember tervet, rendszert és eszközöket ad ügyfelei kezébe, hogy megtanítsa őket hogyan működtessenek egy önjáró vállalatot, miáltal szabadon rendelkezhetnek a saját idejük és céljaik felett.
Krausz Zoltán 10-15 főnél nagyobb létszámú, valamint 500 millió forint éves árbevételnél nagyobb vállalkozásoknak nyújt segítséget. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy a budapesti értéktőzsde évente kiválasztja az 50 legjobb céget, és ezek között mindig van 3-4 olyan vállalat, amelyekkel együttműködik.
Az Ön által kidolgozott vállalatépítési program miben különbözik a hagyományos tanácsadástól?
– Rengeteg elkötelezett cégtulajdonos van, akikben megvan az ambíció, hogy a sikeres cégükből egy még nagyobbat hozzanak létre, ám nehézségekbe ütköznek. Gyakran találkozok olyan helyzetekkel, amelyekből hiányzik a megfelelő eszköz és tudásrendszer. Nem volt világos terv, partner, aki megfelelő tapasztalattal és háttértudással meg tudta volna mondani, hogy mit érdemes csinálni. Ma kizárólag azokkal dolgozom egyéni vagy csoportos mentori programokon keresztül, akik elhatározták, hogy ezt a többet ki akarják hozni magukból és a cégükből. Több mint tíz évig dolgoztam tanácsadóként, és a tanácsadás általában rengeteg elemzésből, előnyök és hátrányok mérlegeléséből áll. Ez sok esetben hasznos, de van, akinek inkább egy biztos személyre van szüksége, aki nemcsak alternatívákat sorol fel, hanem konkrét iránymutatást ad.
Mikor mondható egy cégre, hogy önjáró? Mennyire reális gondolat az, hogy 10-20 éve múlva Magyarországon önjáró, nemzetközileg is versenyképes cégek alakulnak?
– A világban már egyre több cég önjáró. Nyugat-Európában, Amerikában, Magyarországon is ugyanúgy találhatunk olyan cégeket, amelyek önjáró módon működnek. Elsősorban a tulajdonoson múlik, vannak, akik egymilliárdos árbevétel mellett szeretnének több időt spórolni, de akadnak olyanok is, akik 15 milliárdos árbevétel és egy 300 fős létszám mellett sem tudják elképzelni azt, hogy más vezesse a céget.
Melyek a legtipikusabb növekedési plafonok, amelyekbe a magyar középvállalatok beleütköznek, és hogyan lehet ezeket áttörni?
– Együttműködésünk során független menedzsmentcsapatot és professzionális vállalati működést alakítunk ki, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonos több időt szánjon tulajdonosi és stratégiai feladataira, esetlegesen előkészíthesse későbbi visszavonulását. Ehhez egy rendszer kell. Van, hogy a vezetés vagy a szervezési struktúra hiányzik, közben lehet, hogy a tulajdonos nem fogalmaz meg pontos elvárásokat. Nem mondom, hogy létezik egy tipikus jelenség. Ha a rendszer teljes körű, akkor könnyen meg lehet találni azt, hogy hol van a fennakadás. A középvállalatok egy nagyvállalattal szemben nem engedhetik meg a 30–100 milliós tanácsadói projektet. Ilyenkor a növekedési célokhoz szükséges szervezeti feltételeket alakítjuk, a generációváltást támogatjuk, amely során az utódok nem veszik át a cégvezetést, de tulajdonosi szerepet vállalnak. Sok szervezetben él az „apu megoldja” szemlélet, ha bármilyen probléma adódik, a főnök majd megoldja. Ez hosszú távon nem működik. A fordulatot az hozza, amikor pénzügyi vezetőt, majd értékesítőt és humánerőforrás-vezetőt vonunk be.
A daráló nemcsak a munkára, hanem a magánéletre is hatással van. Mi történik azokkal a vezetőkkel, akik a kiégés szélén állnak?
– Gondoljuk át, hogy meddig szeretnénk így élni. Ismerek olyan vezetőt is, aki 70 éves koráig a kiégés szélén állt, és rettentően élvezte. Mérlegelni kell. Senkinek sem dolga, hogy szakértővé váljon és megtanulja mindazt a készséget, ami szükséges a célok megvalósításához. Ki kell választani azokat, akik támogatnak, akik sokszor még előre is tolják a szekeret. Így fog maradni energia és idő a tulajdonosi döntésekre. Ezt az irányt nemcsak a vezetőkkel, hanem céges szinten a kollégákkal is meg kell osztani, hiszen a one man show ideje lejárt. A legtöbb esetben az működik, ha először a struktúrát határozzuk meg, és csak utána keresünk embereket. Ha egy konkrét személy köré próbálunk pozíciót szabni, biztos, hogy visszanyal a fagyi. Ilyenkor fontoljuk meg azt, mire van valóban szükségünk, ne azt, hogy mire képes az adott ember.
Mit üzenne a cégtulajdonosoknak?
– A nagyvállalati gyakorlatok nem mindig alkalmazhatók a mikrovállalatokra, de sok elemet lehet adaptálni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy minden hibát magunk tapasztaljunk meg. Alapvetően kétféle vállalkozótípus van: az egyik, aki saját hibájából tanul, és 10 évébe kerül, mire megtanul szabadon rendelkezni az idejével. Én 46 évesen, csak pár éve jöttem rá erre. A másik variáció, hogy szívesebben veszi igénybe mások tudását és tapasztalatát, így ezt az utat akár két évre is le tudja redukálni. Mindkét út járható, csak más árat kell fizetni érte.
Nyitókép: Krausz Zoltán (Fotó: Molnár Edvárd)
