Az ország hatalmas károkat kénytelen elszenvedni a tiltakozások miatt, amelyek negatívan hatnak a turizmusra, a vendéglátásra és a különböző szakmák végzésére is, de az általános forgalmi adó megfizettetése is megcsappant – mondta Siniša Mali pénzügyminiszter a Pink Televízió műsorában. Kiemelte: „az állam nem adja fel, és mindent kárpótol, ami elveszett”.
A pénzügyminiszter szerint mindaz, ami az utcákon történik, terrorizmushoz hasonlít, olyan erőszak, amelyet normális ember nem tud felfogni. Most már azok is így vélik, akik pár hónappal ezelőtt még nem osztoztak a véleményemen – mondta Mali. A pénzügyminiszter szerint ugyanis a tiltakozók között már nincsenek egyetemisták, csak „álarcos emberek, akik elrabolták tőlünk Újvidéket, Belgrádot, Valjevót és más városokat”. A tárcavezető állításait érzéseivel is alátámasztotta: „Fáj a lelkem, amikor Belgrádot este 10 óra után üresen látom, és fáj akkor is, amikor Újvidéket üresen látom” – mondta, majd emlékeztetett, hogy a tiltakozások előtt Szerbiában még éjszaka is zsongott az élet. „Ebből ma már semmi nem maradt, hisz ki megy ki az utcára, amikor tudja, hogy valakik verekszenek, kővel dobálóznak, tűzijátékot és más dolgokat hajigálnak” – mondta.
A pénzügyminisztert az újságíró a hétfőn megtartott Szociális-gazdasági Tanács üléséről is faggatta. Mali ismét megerősítette a tanács júliusi határozatát, mely szerint a munka legalacsonyabb bérének bevezetése óta először évközi emelésre kerül sor október 1-jétől, így a jelenlegi 457 euróról 500 euróra módosul a minimálbér. Emlékeztetett arra, hogy a szóban forgó 9,4 százalékos növelést Aleksandar Vučić államfő kezdeményezte, és ezt követően hagyta jóvá a tanács, hogy az év utolsó három hónapjában legkevesebb 58.630 dinár juttatást kapjanak azok, akik minimálbérért dolgoznak.
Ahogyan arról már beszámoltunk, hétfőn a tanács a 2026-os év vonatkozásában kezdte meg a tárgyalásokat a munka legalacsonyabb béréről. Siniša Mali már a júliusi egyeztetések után bejelentette, hogy az állam a következő év január 1-jétől további 10,1 százalékos emelést ajánl majd a Szociális-gazdasági Tanácsnak. A hétfői tárgyaláson az állam képviselői ezt megerősítették, és 550 eurós minimálbért javasoltak a 2026-ra vonatkozóan. A munkáltatóknak viszont azzal könnyítenék meg a terhelést, hogy a jövedelem adómentes részét 20 százalékkal, vagyis 34.221 dinárra növelnék. A munkaadók és a szakszervezetek képviselői augusztus 26-án állnak elő a javaslataikkal.

Nyitókép: Beta