2024. május 8., szerda

Versenyképesebbnek kell lenni

Tanácskozás a mezőgazdaság finanszírozásáról

A Vajdasági Gazdasági Kamara dísztermében tegnap tanácskozást tartottak az idei évre vonatkozó mezőgazdasági támogatásokról. A 2018 óta megrendezett értekezleten a termelőknek lehetőségük van többet megtudni a finanszírozási lehetőségekről.

Mladen Petković, a Vajdasági Gazdasági Kamara Mezőgazdasági Szövetségének titkára elmondta,  örömmel tölti el, hogy az idén is megrendezik ezt a jelentős tanácskozást.

– A konferencia elsődleges célja, hogy a termelőknek tájékoztatást nyújtson a mezőgazdasági minisztérium, valamint a tartományi mezőgazdasági titkárság támogatásairól. Fontos kiemelnem, hogy Szerbiában tavaly a mezőgazdasági termelés 9 százalékkal növekedett. Az agrárkülkereskedelmi áruforgalom 8 milliárd eurót tett ki, a kivitel értéke pedig 4,7 milliárd eurót.

– Szerbia főleg kutya- és macskaeledelt szállít ki, majd következik a kukorica, a harmadik pedig a búza. A behozatalt illetően Szerbia legnagyobb mennyiségben kukoricát importál, ezután következik a sertéshús, majd a szója. Lényegesnek tartom azt, hogy a köztársasági és a tartományi kormány együttesen munkálkodjon az agrárpolitika jobbá tételén, valamint azon, hogy a gazdák és a vállalatok javítsanak versenyképességükön a hazai és a globális piacon – fejtette ki Petković.

Sanja Danilović, az Agrárkifizetések Igazgatóságának igazgatója elmondta, hogy az idei agrárköltségvetés 119 milliárd dinár, legnagyobb részét támogatásokra, közvetlen kifizetésekre és vidékfejlesztésekre fordítják. 

– Az agrárköltségvetés először fog kizárólag a 2024. évi intézkedésekre és támogatásokra szolgálni, ugyanis 2023. december 31-ével bezárólag minden tartozást kifizettek a gazdáknak, tehát semmilyen adósságot nem vittek át az idei évre. Az e-Agrar portálon keresztül a gazdák pontosan követhetik, hogy milyen szubvenciókra adtak át kérelmet, és ezáltal felgyorsul a kifizetés. Február 23-án megjelent az IPARD 3 program első közfelhívása is, amelynek keretében az agrárgazdaságok tárgyi eszközeibe való beruházások támogatására lehet pályázni. A felhívásra május 24-éig lehet jelentkezni – fogalmazott Danilović.

Dragica Ilić, a tartományi mezőgazdasági titkár segédje elmondta, a tanácskozás azért fontos, hogy a termelők többet megtudjanak a támogatásokról.

– A tartományi titkárság az idén népszerűsíti a pályázatait az önkormányzatokban. Szeretnénk elbeszélgetni a termelőkkel, meghallgatni a gondjaikat, kéréseiket. A vajdasági gazdák az idén is számíthatnak a megszokott pályázati vonalakra. Kiemelném az öntözőrendszerek kiépítésére és fejlesztésére a kapcsolható eszközök beszerzését. A fiatal gazdákat, a fóliás termelőket, a méhészeket is támogatjuk. A tartományi mezőgazdasági titkárság az idén 9,5 milliárd dinárral gazdálkodik. Remélem, hogy sokan jelentkeznek a tartományi titkárság pályázataira. Az a célunk, hogy fejlesszük Vajdaságban a mezőgazdaságot. A tartományi titkárság egyes pályázatokat már kiírt, a következő egy hónapban sor kerül a többire is – fejtette ki Ilić.

A tanácskozáson számos tartományi intézmény, valamint mezőgazdasági termelő vett részt.

Nyitókép: Ótos András felvétele