2024. május 12., vasárnap

Csökken az infláció?

Az Ipsos felmérés adatai alapján a pénzügyi szektor képviselői arra számítanak, hogy 2024 decemberében az infláció 5 százalékra csökken – közölte a Szerb Nemzeti Bank (NBS). Miután a novemberi felmérésben az inflációs várakozásokat kilencről hét százalékra csökkentették, decemberben nem változtak a vállalkozók egy évre vonatkozó várakozásai. A felmérés két és három évre vonatkozó eredményei azt jelzik, hogy a pénzügyi szektor és a gazdaság is az inflációs nyomás enyhülésére számít a következő időszakban – áll a Szerb Nemzeti Bank közleményében. A pénzügyi szektor két évre vonatkozó várakozásai decemberben valamivel alacsonyabb (4 százalék) szinten voltak, mint novemberben (4,2 százalék), a három évre előrevetített inflációs várakozások pedig 3,4 százalékot tesznek ki (novemberben 3,5 százalék). A vállalkozók középtávú inflációs várakozásai mindkét időszakra 5 százalékosak, miután novemberben hat százalékról csökkentek a két évre vonatkozó várakozások, a három évre vonatkozóak pedig nem változtak.

Nyitókép: Illusztráció