2024. május 12., vasárnap

Új ifjúsági központok épülnek

Az év második negyedében a 15–24 éves fiataloknak a 24,7 százaléka volt munkanélküli, míg 2021-ben ez az arány még 51,2 százalékot tett ki – hangoztatta hétfőn Zomborban Jelena Begović tudományügyi, technológiai fejlesztési és innovációs miniszter. 

Tárcájának közleménye szerint a zombori Ifjúsági Központ építési munkálatainak megtekintésekor kiemelte, hogy pillanatnyilag még három ilyen központot építenek, mégpedig Szabadkán, Novi Pazarban és Nišben. A kormány eddig 180 millió dinárral támogatta a központok építését, jövőre pedig még 240 millió dinárt fordít erre a célra. Begović azt mondta, a zombori Ifjúsági Központ a nonformális oktatás színhelye lesz, ahol a fiatalok találkozhatnak egymással, mentori támogatást kaphatnak, és segítséget akár a pályaválasztáshoz, akár új technológiák elsajátításához.