2024. május 9., csütörtök

Ha idéztek, felfigyeltek ránk

Díjazták a kiemelkedő kutatókat

Az idén is elismerésben részesültek azok a vajdasági kutatók, akik munkájukkal kiemelkedő teljesítményt értek el az előző év során. 

A tartományi kormány díjazta a legtöbbet idézett kutatókat a műszaki tudomány, az orvostudomány, a természettudomány, a bölcsészettudomány, a társadalomtudomány, a sporttudomány, a közgazdaságtan és a mezőgazdaság területén, 40 kutatót részesített elismerésben. A legtöbbet idézett kutatót 80 ezer dinárral, a másodikat 65 ezer, a harmadikat pedig 50 ezer dinárral jutalmazta meg. A tartományi kormány épületében tegnap Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási titkár nyújtotta át a támogatási szerződéseket a kutatóknak.

– Örömmel tölt el, hogy ennyi elismert tudóst látok egy helyen. Olyanok részesülnek támogatásban, akik munkájukkal kiemelkedő teljesítményt értek el, s ezáltal az átlag fölé emelkedtek. Az elismerés a sok éves tudományos és kutatói munka eredménye. Vajdaságnak kiváló tudósai vannak, mindenképpen több figyelmet kell szentelni nekik. Most azon kell munkálkodnunk, hogy a tudományt még magasabb szintre emeljük Vajdaságban. Ez mindannyiunk közös feladata. A tartományi titkárság a jövőben is mindent megtesz, hogy népszerűsítse a tudományt, és kiemelje azokat a kutatókat, akik kiváló teljesítményt érnek el. Remélem, hogy ez az elismerés hozzájárul ahhoz, hogy a sikeres kutatók még kiválóbbak legyenek. A most díjazott kutatók munkájukkal mindenképpen arra ösztönzik a fiatal tudósokat, hogy ők is kiváló eredményeket érjenek el a tudományban. Értékelnünk kell a tudományos közösség hatalmas erőfeszítését és energiáját. A tartományi titkárság a jövőben is szeretné támogatni a kutatók munkáját – fejtette ki a tartományi felsőoktatási titkár.

Tatjana Puškar, az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának tanára elmondta, örömmel tölti el, hogy elismerték a munkáját. 

– Fontos rámutatnom arra, hogy egymagunk nem lehetünk sikeresek a tudományban, mindenképpen figyelmet érdemelnek azok a mentorok és tanárok, akik a kezdetektől fogva segítettek bennünket, nélkülük most nem lennénk itt. Amikor tudományos tevékenységet folytatunk, sokszor nem vagyunk biztosak abban, hogy az eredményeink fontosak, más kutatókat is érdekelni fogja a tudományos probléma. Ezért nagy öröm számunkra, hogy idéznek minket. Ez azt jelenti, hogy más kutatók felfigyeltek ránk, ugyanazok a tudományos problémák foglalkoztatják őket is – fogalmazott Puškar.
 

Nyitókép: A tartományi kormány 40 kutatót részesített elismerésben (Dávid Csilla felvétele)