2024. május 9., csütörtök

Vučić: Minden középiskolásnak 10 ezer dinárt fizetünk ki

Aleksandar Vučić államfő ma este bejelentette, hogy minden szerbiai középiskolás diáknak 10 ezer dinárt fognak kifizetni az elkövetkező tíz napban – írja a Szerbiai RTV.

Az államfő kijelentette, hogy az elkövetkező tíz napban az állam minden helyi önkormányzat számára átutalja az anyagi forrásokat, hogy minden középiskolásnak kifizethessék a 10 ezer dináros támogatást.

Hozzátette, hogy ma Ana Brnabić kormányfővel és Siniša Mali pénzügyminiszterrel egyeztetett azokról a további intézkedésekről, amelyek azokat érintik, akik nem rendelkeznek szavazati joggal.

– Tízezer dinárt fizetünk ki a középiskolásoknak az édesanyjukon, vagy ha az édesapjukkal élnek, akkor az apjukon, vagy az örökbefogadó családokon keresztül. Úgy gondoljuk, hogy ez fontos intézkedés az ünnepek előtt és nagy segítséget jelent a szülők számára, hogy takarékodhassanak. Az anyagi helyzetünk kielégítő – mondta az államfő.

Bejelentett még egy intézkedést is, mégpedig, hogy a Postatakarékon (Poštanska štedionica) keresztül az egyetemista kártyák felhasználói számára 1000 dinárt fognak folyósítani, amit az állam kárpótolni fog a banknak.

 

Nyitókép: Beta