2024. május 11., szombat

Világbank: Tovább drágulhatnak a nyersanyagok

Az Izrael és a Hamász közötti háború kiterjedésének kockázata még nagyobb olajdrágulást idézhet elő, pedig már az összecsapás eddigi három hete alatt is 6 százalékkal emelkedett a nyersolaj ára. A háború továbbterjedése esetén számolni kell más nyersanyagok, így a mezőgazdasági termékek drágulásával is – figyelmeztetett a Világbank.

Legfrissebb elemzésében megállapítja: a múlt század 70-es évei óta az ukrajnai háború idézte elő a legnagyobb sokkhatást a nyersanyagpiacon, a közel-keleti összetűzés további eszkalálódásával pedig a világgazdaságnak dupla energiasokkal kell szembenéznie.

A háború korlátozott hatása esetén a nyersolaj ára 3–13 dollárral emelkedhet, és elérheti a 93–102 dollárt, egy közepesen veszélyes forgatókönyv pedig azt jelentené, hogy 109 és 121 dollár között alakulna az olaj ára. A Világbank számításai szerint legrosszabb esetben 140–157 dolláros árral kellene számolni, vagyis esetleg még magasabbal, mint amilyent 2008 júliusában jegyeztek: akkor a Brenttel hordónként 147,5 dolláros áron kereskedtek. Ha tehát beigazolódna a Világbank legsötétebb előrejelzése, akkor rekordmagas olajárakról beszélhetnénk. 

Nyitókép: Beta/AP