2024. május 9., csütörtök

Traktoros figyelmeztetés

Az élelmiszer-termelők éhesek, mert 100 liter gázolajért 1500 kiló kukoricát kell eladniuk

A bánáti és a kelet-szerbiai Stig síkság településein gazdálkodó termelők tegnap reggel traktoros felvonulással tiltakoztak a gabona alacsony ára miatt, és az agrártermékek piacának rendezését követelték a kormánytól. Végighajtottak Požarevac központján és a legközelebb eső vajdasági falvakon, de ezúttal utakat nem zártak le.

„Jelszavunk: Az élelmiszer-termelők éhesek! Mert a kukorica kilója 13 dinár, és 100 liter gázolajért 1500 kiló kukoricát kell eladnunk!” – nyilatkozta Nedeljko Savić, a Stig gazdatársulás elnöke. Milan Marković alelnök ehhez hozzátette, a növénytermesztők számára az utóbbi két évtizedes időszak legrosszabb esztendeje az idei. Jovan Jovanov, a Kovin községhez tartozó Homokbálványos (Bavanište) gazdaegyesületének elnöke közölte, ez csak figyelmeztetés a kormánynak, hogy tiszteletben kell tartania a termelőkkel aláírt májusi megállapodást. „Azt követeljük, hogy a megegyezéssel összhangban szabályozzák a gabonapiacot, mert az árak nálunk alacsonyabbak, mint a környező országok tőzsdéin. Azt is el szeretnénk érni, hogy a gázolajhoz jövőre jövedéki adó nélküli áron juthassunk hozzá, ne pedig hogy teljes árat fizessünk érte, és utána várjuk a literenkénti 50 dinár visszatérítését. Nem ebben állapodtunk meg májusban” – mondta Jovanov. Hozzátette: az idén 18.000 dinár a hektáronkénti támogatás, de a termelők azt hallották, hogy 2024-ben 12.000 is lehet, a tejprémium pedig az idei 19 helyett minimum 15 dinár lesz. 

A bánáti és stigi termelők újabb felszólítást nem küldenek a kormánynak, de határidőt szabnak – valószínűleg november 15-eit –, hogy teljesítse követeléseiket. Mint Jovanov kijelentette, számukra nem meggyőző Jelena Tanasković agrárminiszter állítása a gazdák iránti adósságok kifizetéséről, mert a terepen mást tapasztalnak, ugyanis még elég sok termelő állítja, hogy nem kapta meg a neki járó pénzeket.