2024. május 11., szombat

Jelentősen megemelkedtek egyes mezőgazdasági termékek árai

Leginkább a piacokon és az üzletekben érzékelhető, hogy mekkora mértékben is sújtja az infláció a szerbiai polgárokat. Amennyiben július első hetét összehasonlítjuk a tavalyi év ugyanezen időszakával, akkor azt vesszük észre, hogy egyes mezőgazdasági termékek árai jelentősen megemelkedtek – írja a 021.rs hírportál.

A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint egy kilogramm burgonya ára tavaly 80 és 130 dinár között mozgott, a legdrágábban pedig a belgrádi üzletekben lehetett megvásárolni. Egy évvel később a burgonya 120 és 160 dinár között kapható, azonban a Danas közlése szerint Nagybecskereken 80 dinárért is meg lehet vásárolni.

A bab a tavalyi év folyamán a legtöbb városban 270 és 400 dinár között mozgott, azonban Novi Pazarban elérte a 650 dináros árat is. Mostanság 280 és 500 dinárért lehet megvásárolni, viszont Novi Pazarban továbbra is drága, ugyanis 450 és 700 dinár közötti áron kapható kilogrammja.

A vöröshagymát tavaly legolcsóbban 40, míg legdrágábban 150 dinárért lehetett megvásárolni. Ez napjainkban 100 és 250 dinár között mozog. A tavalyi évhez viszonyítva a káposzta is megdrágult, hiszen akkoriban 40 és 100 dinár közti áron vásárolhattuk meg, mostanság viszont legkevesebb 60, míg legtöbb 150 dinárért lehet kapni.

A banán is megdrágult. A tavalyi évben egy kilogramm banán 110 és 180 dinár közti áron volt kapható, míg jelenleg 130 dinár alatt már nem lehet találni, az ára pedig elérheti akár a 230 dinárt is.

Nyitókép: pixabay.com