A módszert az ókori rómaiak „szabadalmaztatták”, de alighanem azóta létezik, amióta ember az ember. A módszer lényegét zseniálisan kifejező szólás, a divide et impera , azaz: oszd meg és uralkodj viszont kétségbevonhatatlanul tőlük származik.
Gazdaság
Az OPEC akár 1,5 millió hordóval is emelhet napi termelési kvótáján a június 8-ai ülésén – mondta a Reuters hírügynökségnek az egyik tagállam delegáltja csütörtökön.
Görög sajtójelentések szerint Athén az OTE Telecom távközlési cégből 10 százalékos állami részt ad el a Deutsche Telekomnak (DT), és további 6 százalék értékesítéséről is tárgyalásokat folytat a német céggel. Az OTE-részesedés eladása 410,7 millió eurót hoz a görög államkincstárnak, az ügyletet június végén zárják.
Szerdán Belgrádban Komáromi Róbert, Magyarország Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatának igazgatója és Dejan Jovanović, Szerbia Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatának igazgatója együttműködési szerződést írt alá.
Néhány évvel ezelőtt egy anekdotába illő jelenetet hallottam.
Miközben a 2008-as válságból lassan kilábal a világ, a legyőzöttnek tűnt rém, az infláció, újra felüti a fejét. Egyelőre mindenütt igyekeznek alkalmi jelenségként kezelni.

