A büntetőtörvénykönyv gazdasági bűncselekményekre vonatkozó szakaszát érintő módosítás tervezete már csak az illetékes minisztérium jóváhagyására vár, ennek ellenére immár hónapok óta egy helyben topog az ügy, hiszen azt még meg kell tárgyalnia a kormánynak, s csak ezt követően kerülhet a parlament elé elfogadásra.Arról van szó ugyanis, hogy már legfelsőbb szinten is szemet szúrt, hogy az utóbbi években jószerivel futószalagon készülnek a magánvállalatok csődjei, amelyek – természetesen – maguk után vonják a hitelezők, az állam és a felszámo...
Gazdaság
Szerbiában átlagosan 160 napra van szükség az építési engedély megszerzéséhez, nem pedig 280-ra, mint azt a Világbank a legújabb üzleti feltételeket osztályozó elemzésében állítja – jelentette ki tegnap Oliver Dulić környezetvédelmi és területrendezési miniszter. „Azokban az önkormányzatokban pedig, amelyekben már elfogadták a területrendezési és városrendezési terveket, a várakozási idő 80–130 nap” – tette hozzá.
Újabb épületszárnnyal bővül az újvidéki Síkvidéki Erdőkutató és Fejlesztő Intézet Anton Csehov utcai részlege. Tegnap az ünnepélyes alapkőletételen részt vett dr.
A 2010-es zombori blokádok egyike (Fotó: Fekete J.
Továbbra is a NIS a legsikeresebb szerbiai vállalat, de jól teljesít a Telekom és a PTT Srbija is – olvasható ki a Gazdasági Nyilvántartó Ügynökség által a hétvégén nyilvánosságra hozott 2010-es zárszámadási adatokból. A vállalatok adózás utáni bevételét számba vevő ügynökség munkáját viszont jelentősen nehezíti, hogy sok szerbiai cég egyszerűen nem hajlandó a nyilvánossággal ismertetni ügyviteli adatait.
A nyugat-bácskai rónaságon Európában is párját ritkító peletgyár épül, amely évente 100 000 tonna termőföldi növénymaradvány préselésére lesz alkalmas. A termelés még nem indult be, de a megújuló energiaforrásból eredő össz tűzrevalót készek megvásárolni angol és német kereskedőcégek– Falvaink elnéptelenedése, kihalása már évtizedek óta tart, ez a sors nem kerülte el Doroszlót sem.

