2026. július 25., szombat

Gazdaság

Ára van a nagylelkűségnek

Az illetékes miniszter már tavaly is azzal ámított bennünket, hogy a kormány nagylelkűségének eredményeként hamarosan olcsó lakásokhoz juttat sok otthon nélküli családot. Államilag támogatott hitelekről beszélt, de az esetlegesen kedvezményezettek köre igencsak leszűkült a legnagyobb városokra.

Szégyenlistán a tranzíció vesztesei

Csakhogy nehezen fog menni a dolog, mert az adóhivatal maga is beismeri, a 7 milliárd eurónak megfelelő tartozásnak legfeljebb 30 százalékát hajthatja be az állam. Merthogy a legnagyobb adósok éppen azok a vállalatok, bankok, melyekben csődeljárást indítottak: a Beobanka, Investbanka, Astra Bank, de olyan hatalmasok is, mint például a smederevói Sartid, a valjevói Simpo, a belgrádi Mostogradnja.

Átvilágítani a paraszt zsebét!

Most már a politikusok is ráeszméltek, hogy mekkora kár keletkezett a múlt század végén felszámolt szövetkezetek miatt Vajdaság gazdaságában. A tartományi kormány javaslatára csütörtökön kerekasztal-beszélgetést tartottak a Képviselőház épületében a Vajdasági Szövetkezeti Szövetség, a vidéki mezőgazdasági szövetkezetek igazgatóinak képviseletében.

A szórvány lehetőségei

Csütörtöktől szombatig rendhagyó esemény színhelye lesz Muzsla, ahol egy helyi szintű kiállítást szervez a Fókusz –M Fejlesztési és Tájékoztatási Civil Központ. A kiállításon a helybeli, a lukácsfalvi, az erzsébetlaki, a szentmihályi és a mindszenti (Magyarország) magánvállalkozók, földművesek és állattenyésztők állítják majd ki termékeiket.

Péntek 13-a az orvvadászoknak

Rossz időpontot választottak maguknak az orvvadászok, akik egy héttel ezelőtt pénteken, 13-án indultak a Delibláti-homokpusztán tiltott szarvasvadászatra. Mintha a szerencsétlenként ismert nap igazolni akarta volna a rossz hírét, a fátum közbeszólt, nyakon csípték ugyanis a vadállomány pusztítóit.