Együtt érkezett a násznép és a sporthorgászok is február 22-én délután a magyarkanizsai városházára. Mindkét társaság a díszterembe igyekezett, méghozzá ugyanabban az időpontban, pedig nem tartoztak össze.
Gazdaság
Horgászkörökben az utóbbi időben gyakran elhangzott, hogy az enyhe tél megkímélte a halat, és az jobb erőnlétben, tömegesebben láthat neki a tavaszi és a nyár eleji ívásnak. A magyarázat mindaddig logikusnak tűnt, míg a halszakértők, némi fenntartással ugyan, ki nem mondták: Aligha!
Farsang után midig a böjt jön. Észak-Bácskában – ami a vadállományt illeti – egészen 2011-ig farsangoltunk.
Az előzetes adatok szerint 40 ezer látogató kereste fel csütörtöktől vasárnapig az Utazás 2014 nemzetközi idegenforgalmi szakkiállítást a Budapesti Vásárközpontban – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.
Tájainkon nemzedékeken át nem az volt a kérdés, megyünk-e nyaralni, hanem az, hogy megyünk-e a tengerre. Mert ha nyaralás, akkor tenger.
Az ukrán–orosz konfliktus a nyersanyagpiacokon is érezteti hatását. Az arany, és különösen az olaj ára nagyot ugrott tegnap reggel óta.

