2025. szeptember 13., szombat

Zárt megfizettetési rendszer az autóúton

A megtett kilométer után fizettetik majd meg az autópálya-használati díjat

Az év végéig a járművezetők a megtett kilométerek után fizetik Vajdaságban az autóút használati díját, és ezután nem lesz lehetséges az utat díjmentesen használni – jelentette be csütörtökön a Szerbia Utai közvállalat. Eddig, mint ismeretes, az autóút Újvidéktől a magyar határig terjedő szakaszán a sofőröknek csak a Szőreg melletti bekötőútnál fizettették meg az autópálya-használati díjat, azok pedig, akik Bácsfeketehegynél (Feketicsnél) csatlakoztak a forgalomba, díjmentesen használhatták az utat.

Milenko Caković, a Szerbia Útjai közvállalat megfizettetési osztályának igazgatója a sajtóhoz intézett nyilatkozatában elmondta, hogy az év végig a vállalat az autóút Belgrád–Szőreg szakaszán létesít új fizetőhelyeket, jövőre pedig a Szőreg–Szabadka szakaszon.

Az projektum első része maga után vonná a régi fizetőállomások tatarozását, a második pedig új megállók kiépítését jelentené Bácsfeketehegy, Topolya, Nagyfény (Žednik) és Horgos települések közelében, de a meglévő verbászi és ókéri (zmajevói) fizetőpontok felújítását is kilátásba helyezik.

Az új fizetési rendszer bevezetésével 2015 végéig a tartomány területén a ma működő hat állomás helyet tizenhárom fizetőkapu működne.

Caković szerint az említett fizetési rendszer már több országban is sikeresen működik, példaként Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia és Görögország egyes autópálya-szakaszait említette.

A zárt megfizettetési rendszer egyébként az EU által is támogatott elképzelés. Több illetékes szerint ez a legigazságosabb módja az autóút használatának megfizettetésére.

Magyar ember Magyar Szót érdemel