2026. július 22., szerda

Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.

Nagy Gábor Bálint az MTI-hez is eljuttatott közleményben azt írta: az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja. Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere – fűzte hozzá.

„Ennek egyértelművé tétele érdekében ma - az ideiglenes köztársasági elnök útján - az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatommal benyújtottam a lemondásomat, kezdeményezve, hogy megbízatásom 2026. augusztus 25-vel szűnjön meg" – tudatta Nagy Gábor Bálint.

A közleményben kiemelte: az utóbbi időszakban a személyén keresztül sorozatos, „az elfogadható szakmai és közéleti viták kereteit messze meghaladó" támadások érték az általa vezetett szervezetet, annak ellenére, hogy a megbízatását a jogszabályoknak megfelelően, kizárólag szakmai szempontokat figyelembevéve látta el.

Közölte: „pályafutásom során sem nekem, sem a családtagjaimnak nem volt köze politikai pártokhoz, a legfőbb ügyészi pozíciót is kicsit több mint egy éve töltöm be".

Megjegyezte, hogy a politikai élet szereplőinek – sok esetben valótlanságokat tartalmazó - megnyilvánulásai mellett egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy a büntetőeljárások szereplői, jogi képviselőként eljáró ügyvédek saját ügyeiket felhasználva politikai jellegű támadásokat intéznek az igazságszolgáltatás egyes szereplői, benne az ügyészség ellen.

„Ezek a méltatlan kijelentések mára nemcsak engem és a tisztségemet érintik, hanem veszélyeztetik az ügyészség tekintélyét, sértik a függetlenségét, valamint az ott dolgozó több mint négyezer szakember munkájába vetett közbizalmat is" – fogalmazott.

Nagy Gábor Bálint szerint rendkívül rossz üzenete van annak is, ha a közéleti szereplők részéről azért merül fel igény a hivatalban lévő legfőbb ügyész leváltására, mert az éppen folyamatban lévő büntetőeljárások nem az általuk elképzeltek szerint alakulnak. Mindez azzal a következménnyel jár, hogy a mindenkori legfőbb ügyésznek tartania kell attól: ha tevékenységével nem felel meg a politikusi elvárásoknak, számolnia kell az eltávolításával – hívta fel a figyelmet.

A legfőbb ügyészi tisztségről való lemondása oka kizárólag az ügyészi szervezet érdekeinek szem előtt tartása: az ügyészség működése és függetlensége semmilyen körülmények között nem szenvedhet kárt a legfőbb ügyész körül kialakult nemtelen, politika által motivált küzdelmek miatt – szögezte le. Ezért nem kíván tovább részese lenni annak, hogy a személye körül gerjesztett, valótlan alapokon álló, politikai célt szolgáló konfliktus az intézményi bizalom további erodálásának eszközévé váljon – áll a közleményben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Nagy Gábor Bálint/Korábbi felvétel/MTI