Bácskossuthfalván a Fácán Vadászegyesület vadászterületén az egyesület vadőre orvvadászt ért tetten. Megesett az, amire már nagyon régen nem volt példa, ezért azt hittük, hogy csapdázó „vadász” már nincs is.
Gazdaság
A rurális környezetben élő nők közötti üzleti kapcsolatteremtés volt a címe annak a Magyarország és Szerbia közötti, határon átnyúló IPA-projektumnak, mely 2013 márciusa és 2014 februárja között zajlott le Bács-Kiskun megye és Vajdaság női jogokkal, illetve gazdasági kérdésekkel foglalkozó intézményeinek együttműködésével. Az Európai Unió által támogatott projektum teljes értéke 81 ezer euró.
Az Állami Értékpapírok Központi Nyilvántartója február 27-én, csütörtökön minden Telekom-ingyenrészvénnyel rendelkező polgárnak osztalékot fog kifizetni. Az osztalékokra minden polgárnak joga van, aki 2013.
Az Európai Vasúti és Infrastruktúra-fejlesztő Vállalatok Összessége (CER) úgy ítélte meg, hogy a Szerbiai Vasutak átszervezéséről szóló terv megfelel az európai irányelveknek – közölte hétfőn a Szerbiai Vasutak. Libor Lochman, a CER igazgatója a Dragoljub Simonovićnak, a Szerbiai Vasutak igazgatójának küldött levelében kifejtette, hogy a reformok jó hatással lesznek a szerbiai és a régióbeli vasúti közlekedési hálózatra.
Az alacsony fizetés miatt olyan nagymértékű összefogásra már rég nem került sor, mint a közelmúltban, amikor egyhangúlag követelték a szakszervezetek a minimális órabér megemelését, mivel a régióban Szerbiában a legalacsonyabb a törvény által előírt legkisebb kötelezően kifizetendő összeg. A szakszervezetek a szinte mindennapossá vált áremelkedésekre való tekintettel követelték az illetékesektől azt, hogy a törvény által előirányzott minimális órabért 130 dinárra emeljék, mivel a minimális fizetés Szerbiában már két éve nem változott: húszez...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) és a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken tartotta a kétnapos Kárpát-medencei Gazdák Egyeztető Fórumának zárórendezvényét Palicson. A szervezők a fórummal azt szeretnék elérni, hogy a Kárpát-medencei magyarság összefogjon, erős gazdaságfejlesztő tevékenységet kifejtve jelentős gazdasági kapcsolatokat tudjon kialakítani.

