2026. július 23., csütörtök

Gazdaság

Szocsi után érkeznek az oroszok Zágrábba

A horvát Jutarnji list információi szerint a horvát Ina olajtársaság megvásárlása után érdeklődő orosz befektetők már február végén, rögtön a téli olimpia befejezése után Zágrábba érkeznek, ahol valószínűleg Zoran Mihajlović horvát kormányfővel tárgyalnak. Addig nem is jöhetnének, ugyanis jelenleg az orosz kormánnyal szoros kapcsolatokat ápoló, részben állami tulajdonban lévő orosz olajvállalatok és gázóriások meghatározó vezetői kivétel nélkül Szocsiban tartózkodnak.

Év végéig kétezren állhatnak munkába az NCR-ben

Az év végéig kétezer magas végzettségű dolgozó juthat az újonnan nyílt központban munkához, Szerbia pedig megfelelő ország a befektetések szempontjából – nyilatkozta tegnap Aleksandar Vučić kormányalelnök az amerikai NCR vállalat képviselőinek szerbiai látogatása kapcsán. A szóban forgó cég a fővárosban regionális központot nyitott, és itt jelenleg 900 személyt foglalkoztat.

Tizennégy hónapja fizetés nélkül

Fél órára lezárták a Leskovacból Vranje felé vezető utat a leskovaci Interlemind tetőanyaggyár munkásai. Azért tüntettek, mert tizennégy fizetéssel tartozik nekik az említett cég.

Az öntözést nemzeti érdekként kell kezelni

Az öntözést nemzeti érdekként kell kezelni, jelentette ki pénteki zentai látogatása során Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter, aki részt vett a zentai TE-TO Cukorgyár által Öntözéssel a biztos és stabil profitig címmel szervezett tanácskozáson, megbeszélést folytatott a zentai és a csókai önkormányzat illetékeseivel és az egyházaskéri mezőgazdasági termelőkkel is.

Legalizált pénzrablás?

Az oktatásügyben, felsőoktatási intézményekben, egészségügyben és szociális védelmi ágazatban dolgozók szakszervezetei azt követelik a pénzügyminisztériumtól, hogy változtassa meg a hatvanezer dinár feletti bérekre kirótt szolidáris adóról meghozott rendeletet. A Szerbiai Alkotmánybírósághoz is kérelemmel fordultak annak érdekében, hogy az vizsgálja felül a szóban forgó törvény alkotmányosságát.

Athén nem kér csomagot, de kaphat

Fél éve nyílt titok, hogy Görögországnak új mentőhitelre lesz szüksége. Berlinben a napokban cáfolták azt a médiahírt, mely szerint az új hitelprogram összeállítását már meg is kezdték volna.