Egyetemista koromban – ami olyan régen volt, hogy ha sikeres szerelmi légyottról lenne szó, és a feleségem megtudná, már nem is haragudna érte – szokásom volt vizsgára készülve egyes érdekes fejezetek mellé a lap margójára írni véleményemet, hol és mit kell még az adott kérdéshez hozzáolvasnom. Erről azóta se tudtam leszokni, ezért időzzünk el egy nemrég olvasott hír kapcsán a margóra került bejegyzésnél.
Maga a hír szűkszavúan arról tudósított, hogy a Lovoturs Bács melleti Ristovača vadászterületén tíz német vadász 900 fácános terítéket ért el. Hogy hány hajtásban, milyen puskákkal és nem mellékesen, hány patron árán jegyezték a mai világban és a hazai feltételek mellett mérföldekkel kimagasló eredményt, a tudósító nem tért ki. Szinte mellesleg jegyezte megy, hogy fácánhajtásokban alkalmazott lesállásokból történt a vadászat, valamint hogy a helybeli fácántelepen vadászatra tenyésztett madarakról van szó. A kör alakú terítékről készült fénykép alapján nem lehet megállapítani a kakasok és tyúkok arányát a zsákmányban, és a hajtók meg a kutyák számára sem tér ki a tudósító. Nincs szándékomban kekeckedni, sem a kákán csomót keresni, de egy ekkora teríték – mind újságírói, mind szakmai szempontból – sokkal többet érdemel. Annál is inkább, mert a vadászegyesületek többsége komoly gondokkal küzd a fácánállomány megőrzése és felszaporítása terén.
Aki réggebben kezdett vadászni, és kissé bele is mélyed a témába, tudhatja, hogy a ristovačai fácántelep az ország egyik legnagyobb és legrégebbi szakosodott intézménye. Évente több tízezer fácáncsibét keltetnek ki, és nevelnek fel saját, illetve Vajdaság számos vadászegyesülete számára. A nagyterítékű fácánhajtás megszervezésének első feltétele, a sok madár, adott volt. A többi már szakmai gyakorlaton, a kemény munkán és nem utolsósorban a fácánhajtás hagyományainak betartásán múlik. Persze, a puskások lőkészsége sem mellékes. Mert ha azok nem tudnak lőni, minden igyekezet hiábavaló.
A hajdani úri vadászatok terítékeit idéző eredmény azonban csak azt bizonyítja, hogy a terület kellő kialakításával, vadmegtartó csenderesek telepítésével, megfelelő számú fácán kihelyezésével tudjuk biztosítani a nagyterítékű fácánhajtáshoz nélkülözhetetlen számú madarat. A többi körítés.
Az egyesületi vezetők számára ez követendő példa lehetne. Még akkor is, ha nyílt kérdés, mennyire hajlandóak belátni azt, ami a hír mögött rejlik. Mert ha nem hajlandók váltani, ha nem kezdenek el fácános csendereseket kialakítani a területen, ha nem akarnak pénzt áldozni fácánnevelésre, és ha továbbra is csodára várnak… még a tagság szükségleteit kielégitő madármennyiséget sem lesznek képesek biztosítani. Az egyesületek pénzelése, a vadőrök és a személyzet fizetése/képzése is megoldható évi egy-két nagyterítékű fácánhajtás vagy nyúlstráf bevételéből. Persze ezt nem lehet egyik percről a másikra (lásd: varázspálca), ehhez szemléletváltás kell. Meg kemény és kitartó munka.
