2025. szeptember 13., szombat

Megőrizni a már meglevő munkahelyeket

Együttes ülést tartott a Tartományi Foglalkoztatási Tanács és a Tartományi Szociális-gazdasági Tanács

A tartományi kormány hosszú távú foglalkoztatási stratégiát fogadott el, amelynek most a 2014-es tervezete került elfogadásra. A Tartományi Foglalkoztatási Tanács és a Tartományi Szociális-gazdasági Tanács tegnap összeült megvitatni a tervezetet.

Tóth Báthori Erzsébet, a Függetlenség Szakszervezet képviselője, a Tartományi Szociális-gazdasági Tanács tagja a következőket nyilatkozta a tegnapi üléssel kapcsolatban:

– A mai ülés lényege, hogy végigtaglaljuk mindazokat a pontokat, amelyek a tartomány foglalkoztatására vonatkoznak a 2014-es évben. A tartományi kormány álláspontja szerint az önfoglalkoztatásra kell fordítani a hangsúlyt, valamint a turisztikai és kisgazdaságok támogatását helyezik előtérbe. Az a gond, hogy a különféle stratégiák és a valóság között igen nagy a különbség – emelte ki Tóth Báthori.

– A szociális partnereinkkel ma megerősítjük a 2014-es évre vonatkozó foglalkoztatási programot. Ugyanazokon az alapokon nyugvó programot fogadjuk el, amelyet a 2013-as évben a vajdasági kormány elfogadott, és amely egész Szerbiában csak itt, Vajdaságban működött sikeresen. Meg kell említeni, hogy a köztársasági kormány nem tartotta magát az ígéretéhez, és nem tudta visszaszorítani a munkanélküliséget. A vajdasági kormány az önkormányzatokkal, a helyi önkormányzatokkal és a munkaadókkal együttműködve idén mintegy 2 ezer embernek szándékozik munkahelyet biztosítani – mondta Miroslav Vasin gazdasági, munkaügyi, foglalkoztatási és a nemek egyenjogúságáért felelős tartományi titkár.

– Mint minden év elején, most is tartományi akciótervet készítünk, amely a foglalkoztatási politikát segíti a saját javaslataival. 420 millió dinár áll a rendelkezésünkre az új munkahelyek megteremtésének a megsegítésére, kb. ennyivel gazdálkodtunk tavaly is. Ebből az összegből 300 millió dinárt a tartományi gazdasági titkárság, 120 millió dinárt pedig a vajdasági helyi önkormányzatok használnak fel az új munkahelyek megteremtésére. A becslések szerint idén Vajdaságban mintegy 4 ezer embernek tudunk segíteni abban, hogy munkába álljon – fejtette ki Nebojša Kukić, a Tartományi Foglalkoztatási Szolgálat igazgatója.

– Az akciótervünkkel olyan üzleti légkört kívánunk teremteni, amely lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy új munkahelyeket hozzanak létre. Nagyon fontos megőrizni a már meglevő munkahelyeket, szükséges csökkenteni az adminisztrációt és a bürokráciát. Szükség lenne bevezetni egy átlátható adóztatási rendszert – mutatott rá Stanko Krstin, a Vajdasági Munkaadók Uniójának elnöke.

Magyar ember Magyar Szót érdemel