2025. szeptember 13., szombat

Negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció

2013-ban a fogyasztói árak 2,2 százalékkal emelkedtek, és 2007 óta, amióta fogyasztói árakkal kezdték el mérni az infláció nagyságát, a legalacsonyabbak – derül ki a kereskedelmi minisztérium elemzéséből. Szakértők szerint ilyen alacsony inflációt nem jegyeztek az elmúlt negyven évben.

2013-ban a fogyasztói árak emelkedése jóval kisebb volt mint amennyire számítottak. A 2012–2014-es időszakra 4 százalékos inflációval számoltak, plusz-mínusz 1,5 százalékos esetleges eltéréssel.

A múlt évben az inflációra kihatott az élelmiszer és az alkoholmentes italok árának csökkenése. Mivel jó mezőgazdasági évet zártak, ezért az árak sem emelkedtek. A zöldségfélék, a gyümölcs, a tojás, a friss hús és a hal ára tavaly márciusban 0,6, júliusban 10,6, augusztusban 3,7, októberben 0,3, novemberben 4,9 százalékkal csökkent. A kőolajszármazékok ára is csökkent valamelyest 2013-ban.

Másrészt az infláció növekedését serkentette a cigaretta és az alkoholos italok árának emelkedése. Emellett az elektromos áram és a földgáz drágulása is gerjesztette az inflációt.

Az infláció 2013 áprilisában 0,8 százalékkal, júniusban 1 százalékkal növekedett. Márciusban, májusban és szeptemberben stagnált az infláció. Tavaly júliusban 0,9, novemberben 0,6 százalékkal csökkent az infláció mértéke.

2013-ban 10,5 százalékkal, átlagon felül emelkedett az alkoholos italok és a cigaretta ára, a hotelek és éttermek szolgáltatásai 7,9 százalékkal, az egészségügyi szolgáltatások 7,6 százalékkal, a kommunikációs szolgáltatások 5,5 százalékkal, a rekreációs és kulturális szolgáltatások 5,4 százalékkal növekedtek, a bútor és lakberendezés pedig 3,8 százalékkal drágult meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel