A Világbank gazdasági mutatói és a pénzügyi szervezet előrejelzései szerint a világgazdaság 2016-ban felgyorsult növekedésnek indul. Szerbia azonban jelenleg a fiskális konszolidáció nehéz szakaszában van és az ország gazdasága küszöbön álló strukturális reformok elé néz – tette közzé Makroekonomske analize i trendovi folyóirat. A fejlett országok gazdasági fejlődése a következő években a legfontosabb meghajtóereje lesz a világgazdaság felépülésének. A jó eredmények a fiskális konszolidáció irányába tett intézkedéseknek, a világpiacon tapasztalható bizonytalanságok enyhülésének és a magánszektor felépülésének köszönhető.
Néhány év gyönge gazdasági eredmény után a magas jövedelmű országoknál jelentkeztek a gazdasági növekedés jelei, és az előrejelzések szerint 2014-ben 3,2 százalékos, 2015-ben 3,4, 2016-ban pedig 3,5 százalékos növekedés várható. Az eurozóna növekedése mínusz 0,4 százalékos volt 2013-ban, 2014-ben azonban 1,1 százalékos, 2015-ben 1,4 százalékos, 2016-ban pedig 1,5 százalékos növekedés várható. Még a problematikus gazdaságú Írország, Portugália és Spanyolország is kilábalni látszik a recesszióból a magasabb kivitelnek köszönhetően. Olaszországban és Görögországban is lassan enyhül a gazdasági válság hatása.
Szerbiában erre az évre 1 százalékos, jövőre 1,8, 2016-ra pedig 2 százalékos gazdasági növekedést jósolnak, feltéve ha az országnak sikerül megvalósítani a fiskális konszolidációt. A szerbiai gazdasági növekedést nagyban befolyásolja a lehetséges külföldi befektetések mértéke, a közkiadások visszaszorítása és az államadósság finanszírozása. A 2014-2016-os időszakban a világpiac változásai nem lesznek nagyobb hatással Szerbia gazdaságára, mivel az ország 2014-ben további félmilliárd eurónyi hitelt vesz fel, viszont utána többet már nem kérhet. Emellett létezik egyfajta kockázat, hogy korábbi adósságok fizetése miatt igen gyorsan elpárolognak Szerbia devizatartalékai, ennek következtében az ország fizetőképessége veszélybe kerül – olvasható a Makroekonomske analize i trendovi folyóiratban.
