Elkapott valami nyavalya, úgyhogy azzal telt a hétvégém, hogy próbáltam túlélni a napot, abban a reményben, minél többet pihenhetek. Szombaton egy születésnapot hagytam ki, vasárnap egy babalátogatót, és nyomtam az ágyat. Rendes vasárnapi ebéd helyett csak valami összedobott kaját tettem az asztalra, de senki sem panaszkodott.
Azt azonban észrevettem, és már nem először, hogy még kimondani sem akarják a körülöttem lévők azt a mondatot, hogy anya beteg. Főleg a kisebbik lányom tartózkodik az ilyen megállapításoktól. Mikor a nagyanyja vasárnap telefonon megkérdezte tőle, hogy az anyja jobban van-e, azt felelte, már semmi baja sincs, csak kicsit folyik az orra. Ehhez képest én úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger, és legszívesebben egész nap az ágyban feküdtem volna, ő viszont egészségesnek akart látni, és mivel a hőemelkedésem elmúlt, ripsz-ropsz átkerültem az egészséges kategóriába.
Szóval az a helyzet, hogy anya nem lehet beteg. Anya erős, anya a biztonság, anya az oszlop. Mindenki más is legyen egészséges a családban, de anya főleg, neki egyszerűen nem lehet baja. Ha az apjuk gyűjt be valami vírust, az nyugodtan betegeskedhet napokig, majd sajnáljuk, főzünk neki teát, és anya róla is gondoskodik, na de anya nem dőlhet ki. Neki esetleg estényi hőemelkedés járhat, másnapra már ki kell virulnia, hiszen jönnek a gyerekek a kérdéssel, hogy ugye, már jobban vagy?
Nem gonoszak ők, ez a szeretetük, a féltésük hangja. Akkor van rendben az életük, ha velem is minden rendben van. Nem szívesen látják, hogy néha én is lebetegszem. Olyankor naponta tízszer megkérdezik, hogy jobban érzem-e magam, legalább egy kicsit. Persze én is kapok teát, gondoskodást, de látom rajtuk, hogy az ő biztonságukhoz az én egészségem nélkülözhetetlen. Szerintem ezzel minden gyerek így van, ő még a kicsi, a védtelen, az anyja meg a nagy és az erős, a mindent megoldó, az oltalmazó. Ebben a helyzetben szeret élni, ebben akar maradni, ameddig csak lehet. Ha ez kibillen, akkor a gyerek úgy érzi, neki kell oltalmaznia a felnőttet, neki kell gondoskodni róla, holott ő még nincs erre felkészülve. Neki még nem kell hogy gondja legyen a szüleire, az ő élete az önfeledt játék, a felhőtlen kergetőzés. Ez a legszebb a gyerekkorban, ezért gondtalan, és ezt sírjuk vissza mindannyian.
Két nap gyengélkedés után hétfőre valamennyire helyre is jöttem. Pihentem is, gondoskodtak is rólam, ölelgettek, szeretgettek és mindettől felépültem. Néha nehéz a legerősebbnek lenni, ugyanakkor jó is, pláne, ha ennyi szeretet vesz körül. Mi anyák ilyenek vagyunk: erősek, szívósak.
Nyitókép: Pixabay
