2024. június 16., vasárnap

Árkos, gödrös történetek

Abban is találhat valami jót az ember, ha feltúrják az utcáját, ahol lakik. A távfűtés ősrégi, elavult vezetékeit cserélik felénk, és már vagy tíz napja „áll a bál” az utcánkban. Először csak pirossal bejelölték, hol fogják felvágni az aszfaltot, vagy megbontani a zöldfelületeket, a kocsibeállókat, aztán a gépek is megérkeztek és elkezdtek vágni, markolóval árkot, néhol szinte medencét ásni. A lakosok napokig csak hüledeztek, sajnálták a házuk előtt szépen kialakított és karbantartott kerteket, az úttestet, néhányan vitatkoztak is a Belgrádból érkezett munkásokkal, persze teljesen feleslegesen, hiszen nekik el kell végezniük a kiadott munkát. Szorgalmasak is, reggel héttől este hatig dolgoznak, még vasárnap is, szóval a hétvégi pihenésnek is lőttek, számukra és számunkra is. Aztán az utca népe is belenyugodott, kezdjük megszokni, hogy az autónknak a másik utcában keresünk parkolót, hogy ha a boltba akarunk eljutni, akkor egy jó nagyot kell kerülni, mert nincs hol átmenni a túloldalra, sőt, már mindenki azt tervezgeti, hogy is fogja újjávarázsolni a háza előtti zöld felületet, ha ennek egyszer vége lesz. Sokan abban is reménykednek, hogy a vezetékek cseréje után mérséklődik a hőveszteség és talán a távfűtés olcsóbb lesz, vagy legalább melegebb víz érkezik a házakhoz.

Akik maradéktalanul örülnek ennek az egész utcai hercehurcának, azok a gyerekek. Nekik egy pillanatig sem volt kérdés, hogy ez jó dolog-e, hiszen azóta a mi utcánk a legszuperebb kalandpark. Két méter mély árok végig az utcában, néhol kiszélesített gödrök, szinte medencék. Kell ennél remekebb hely a játékhoz? Eddig is rendre az utcán játszottak, most meg kötelezően ott a program, hiszen a gödrökben, meg a mellettük lévő földrakáson mindig van mivel szórakozni. A helyzetet még csak fokozza, ha a mestereknek sikerül elvágniuk a mikro-vízhálózat egy-egy vezetékét és szökőkútszerűen tör a magasba a víz, elárasztva az árkok egy-egy részét. Olyankor alig várják, hogy a mesterek valahogy megoldják a problémát és odébb álljanak, hiszen a vizesárok újabb kalandokra csábítja őket. Vasárnap, miután a munkások hazamentek, felfedezték, hogy olyan két méter mélyen agyagréteg húzódik a földben, és elkezdtek agyagot bányászni.

Vitték a vödröt, vésték az agyagot és már gyúrták is, készültek az agyagfigurák. Élmények, boldog pillanatok sokaságát hozta hát a gyerekek körébe ez a felnőtteknek kényelmetlen felújítás.

Szóval, az a tapasztalat, hogy csak mi, felnőttek látjuk meg és keressük a nehézségeket, a gyerekek a lehetőségekre fókuszálnak. Bárcsak örökké gyerekek maradhatnánk!