Pontosan 134 évvel ezelőtt született Kumrovecon Josip Broz Tito, az egykori Jugoszlávia örökös elnöke és az el nem kötelezett mozgalom alapítója. Kalandos életpályát járt be, akárcsak az általa vezetett ország. A második világháború alatt Tito a partizánok élén harcolt a németek és itteni szövetségeseik ellen. A háború után szovjet mintára indult meg az ország újjáépítése, de végül Tito nemet mondott Sztálinnak, és az itteni körülményekhez alkalmazkodva, szocialista államformát követett az ország. Ez gazdasági fellendüléshez vezetett, és az életszínvonal messze meghaladta a keleti blokk országainak életszínvonalát. 1961-ben megalakította az el nem kötelezettek mozgalmát, amely mind a keleti, mind a nyugati blokktól való függetlenséget tűzte ki magának célul. Mellesleg ennek köszönhetően számos kedvező üzletet kötött Jugoszlávia a harmadik világ országaival.
A Tito-éra vége és Jugoszlávia felbomlása közti időszakra már én is emlékszem, hiszen akkor jártam általános iskolába. Az idő mindent megszépít, és ez valóban így van, de azért vannak olyan reális mércék, amelyek alapján mégis valós képet kaphat az ember az adott időszakról. Azt pl. tudom, hogy anyagilag jól éltünk, noha szüleim egyszerű munkások voltak, nem töltöttek be vezető pozíciót, és nem volt másodállásuk. Évente mentünk nyaralni, volt, hogy kétszer is, és az iskolával Szlovéniába mentem síelni. Ha valamire szükség volt, akkor azt megvásárolták, házat vettek és újítottak fel. Amikor divat volt a BMX kerékpár, akkor kaptam egyet, amikor a Commodore 64 számítógép, akkor azt is. Az általános iskola végén egy Tomos Automatic motorkerékpárt kaptam (újonnan), ami aztán a 90-es évek zavaros időszakában nagyon jól jött, mert tudtam vele Adára járni, középiskolába.
Brezsán Gyula felvétele
A lényeg, hogy mindenféle különösebb kapcsolatok és naphosszat tartó munka nélkül jól, anyagi biztonságban éltünk. Arról már felnőttként szereztem tudomást, hogy létezett annak idején Goli otok, és hogy a másképpen gondolkodókat még a 70-es, 80-as években is elnyomták. Ha valaki komolyabb pozíciót szeretett volna betölteni, akkor párttagnak kellett lennie, vagy „vezával”, azaz kapcsolattal kellett rendelkeznie. Furcsa erre visszatekinteni ma, 2026-ban, amikor a „veza”, a korrupció, a pártnak köszönhető munkahelyek és pozíciók, valamint a sajtószabadság elnyomása már szinte teljesen ismeretlen fogalmak, ugye? Sajnos, ehhez a nagy szabadsághoz úgy tűnik, hogy nem csatlakozik akkora jólét, mint a régi Jugoszláviában. Erre egyesek azt hozzák fel magyarázatnak, hogy Tito eladósította az országot, és igazából nem is volt akkora a jólét. Nos, 1980-ban, Tito halálakor az ország nominális adóssága 18,9 milliárd dollár volt, ami ma 76 milliárd dollárnak felel meg. Ez a GDP 27 százalékát tette ki, ami elég soknak hangzik, de igazából nem az, sőt, sok mai fejlett országnak kényelmes szintet jelentene. Ehhez képes ma Szerbia nominális adóssága 42-44 milliárd dollár, ami az ország GDP-jének 41-42 százaléka. Nos, ez már semmiképpen sem nevezhető kényelmesnek. De nézzük a régi és a mostani átlagbéreket: Jugoszlávia esetében ez nem olyan egyszerű, mert tagköztársaságonként változott. 1980-ban 387 dollár körül volt a havi átlagbér, ami ma 1550 dollárnak felelne meg, vagyis kb. 1400 eurónak. Ezzel szemben 2025-ben a szerbiai átlagbér 1000-1050 eurót tett ki, vagyis Tito Jugoszláviájában 25-35 százalékkal magasabb volt az átlagbér, mint ma.
Záró gondolatnak annyit, hogy a világ fejlődik, és mi sokkal jobban élünk, mint annak idején, hiszen régen egy szál internet sem volt, most meg már milyen sok van!?
Nyitókép: A Magyar Szó archívuma
