2024. április 20., szombat
RÚZSFOLT

Mit tudnak rólunk?

Bár ösztönösen mindannyian harmóniában szeretnénk élni másokkal, még a hozzánk legközelebb álló személlyel is különböző valóságok ütközését éljük meg. Megpróbáljuk megtalálni a közös szálat, egyeztetni az értékrendeket, elvárásokat – olyan hétköznapi és banális dolgokban is, mint a kötelezettségek ütemezése és a házimunka. Igyekszünk megteremteni az alapot egy közös történethez. S míg mindezt építjük, folyamatosan felszínre kerülnek olyan témák és feldolgozatlan tartalmak, amelyek új kihívások elé állítanak bennünket a különböző valóságok értelmezésében. 

A párok folyamatosan küzdenek ezekkel a kihívásokkal. Hogyan hozzák közelebb egymáshoz a történeteiket, hogyan kapcsolódjanak össze, hogyan kérjék és kapják meg azt a támogatást, amire szükségük van. A gyerekek is jelen vannak e történetben, figyelik mindezt és megpróbálják megérteni. Látják, hogy szüleik küszködnek: anya külön a saját problémáival – apa a saját gondjaival, együtt is szembeszállnak különféle kihívásokkal, s olykor néha egymás ellen küzdenek. 

A gyerek úgysem érti meg – gondolják. Habár a gyerekek – legalábbis korai életkorban – valóban nem rendelkeznek a bonyolult helyzetek és fogalmak feldolgozásához szükséges képességekkel, mégis hajszálpontosan érzékelik a szüleik viselkedését. A pszichológusok tanácsa, hogy igyekezzünk mindenről beszélni a gyerekeinkkel az „életkoruknak megfelelően” – a szülő persze zavarba jön, mert nincs pszichológusi diplomája, és nem tudja pontosan, hogy a gyermek fejlődési szakasza mit takar. De valójában nem kell pszichológusnak lenni ahhoz, hogy figyeljünk a gyerekre, és elbeszélgessünk vele. Nincs egyetlen recept arra, hogyan beszéljünk nehéz témákról. Jó lenne megtanulni, hogyan mondjuk el, mit érzünk és mit gondolunk akkor is, ha szomorúak vagyunk, még abban az esetben is, ha kellemetlen a téma vagy nem tudjuk megválaszolni a kérdéseket. Nem könnyű, de a csendnél jobb.

Mindeközben változó az elképzelés arról, hogy mit jelent szülőnek lenni. A szülő már nem egy mindentudó tekintély, akinek meg kell védenie a tudatlan gyermeket a negatív hatásoktól. A szülők ma már tisztában vannak azzal, hogy érzelmileg és szociálisan is nevelniük kell a gyerekeiket ahhoz, hogy egy napon harmóniában élhessenek önmagukkal és a világgal. S valljuk be, a hagyományos szerepek túl szűkek egy ilyen összetett feladathoz. Az anyukáknak már nem csupán az a lételemük, hogy meleg ételt készítsenek gyermekeiknek és segítő kezet nyújtsanak nekik mindenben, és az apáknak sem csak az a legfőbb szerepük, hogy megfegyelmezzék őket és pénzt teremtsenek a költségekre.

Bármennyire is „rettenetesen” hangzik a mi kulturális kontextusunkban, az anyukák és az apukák is szabadon kiteljesedhetnek más szerepekben, nem a gyerekek jelentik az egyetlen életcélt. Természetesen a világon a gyerekeiket szeretik a legjobban, de szeretik a munkájukat és a karrierjüket, a barátaikat és a szabadidejüket is.

Habár a kontextus megváltozott, a szülők továbbra is azt a benyomást keltenék gyermekeikben, mint a „régi iskola” szülei –  nem félünk, nem sírunk, vagy legalábbis nem a gyerekek előtt, nincsenek saját igényeink, vágyaink – egy felszínes és tökéletesnek látszó felnőtt életet élünk.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)