A szülői-nagyszülői falusi ház felújítása, lomtalanítása során az egykori éléskamra is sorra került: három stelázsi, zsírosbödönök, paradicsompasszírozó és más konyhai eszközök, hatalmas edények és csaknem száz különböző nagyságú és formájú, hosszú évekkel ezelőtt elfogyasztott finomságok után szépen elmosott üveg került elő a mindig hűvös, egykori spájzból.
A gyerekeink számára a német jövevényszavak is idegenül csengtek, az internet volt segítségünkre a meghatározásban. A vert falú kamrából a földön álló fapolcok az udvarra kerültek, a legjobb állapotban levőt, reményeim szerint, megmentjük az utókornak.
A befőttesüvegeket kiválogattuk, a különlegesebbeket megtartottuk, és próbáltunk ismerősöknek is ajándékozni, nem nagy sikerrel.
A sok-sok üres üveg a fiatalok számára már nem igazán volt értelmezhető, de én bármelyikre ránéztem, meg tudtam állapítani, hogy évtizedekkel ezelőtt mit tartósítottunk benne a téli hónapokra, mi került a kisebbekbe, mi a nagyobbakba.
A szilvalekváros gombóc és barátfüle gyerekkorom egyik nagy kedvence volt. A baracklekvárt diós-lekváros palacsintába és szalagos farsangi fánkban szerettem legjobban. Anyu téli megfázáskor meggybefőttel vigasztalt. Ha bejelentetlen vendégek érkeztek, őszibarackbefőtt került elő, nem győzték dicsérni, s legközelebb is kértek belőle.
Savanyúságot is a kamrából vettük elő egész télen, volt káposztával töltött paprika, uborka (nagymama a kovászosat is tudta tartósítani), csalamádé és hordós káposzta.
S így ment ez a nagy falusi, többgenerációs konyhában legalább három-négy évtizedig.
Ringlópálinkát is készítettünk, ebben a munkában természetesen a család férfi tagjai jeleskedtek. A széles aljú, keskeny szájú, körülfont üres üvegek is előkerültek a padlásról. Már jómagam is keresgettem emlékeim között az elnevezésüket, a világháló volt ismét a segítségemre: a demizson vesszővel vagy műanyaggal font, füllel ellátott nagy üvegballon. Sorsukról még nem döntöttünk.
Nagymamáink éléskamrájában ilyenkor, nyár végén már ott sorakoztak a polcon a szörpök, a befőttek, lekvárok, a savanyúságok.
Ma már az üzletek polcairól könnyen pótolható mindez, mégsem tűnt el az ügyes háziasszonyok nyári serénykedése, réges-régi vagy éppen nagyon is új receptek szerint zárják üvegbe a nyár illatait, ízeit.
Az elrakott finomságok ajándékként is megállják a helyüket. Érdekes formájú üvegeket használva, a doboztető színes textilből kivágott „szoknyával” díszítve, címkével ellátva igazi remekmű lehet, aminek a városi barátnő biztosan nagyon megörül.
A befőzve tartósítás alapját egy 18. századi francia cukrászmester teremtette meg azzal, hogy rájött, légmentesen lezárt üvegekben az erősen felmelegítve betöltött élelmiszer hosszú ideig nem romlik meg. Azóta is ez a tartósítás alapja, bár a technológia sokat változott.
Ma már nem kell órákig a tűzhely mellett állnunk, ha lekvárt akarunk készíteni. A cukorhoz adandó zseléfixek, befőzőcukrok pektintartalmuknak köszönhetően lerövidítik a munka idejét. Egy évekkel ezelőtt készült felmérés viszonylag megnyugtató eredménye, hogy a fiatal háziasszonyok 44 százaléka saját maga készíti a dzsemeket, mintegy harminc százalékuk édesanyjától, nagymamájától kapja a házi finomságokat, és csak negyedük vásárolja kisboltban vagy áruházban. A falusi családok többségénél nyáridőben a mindennapi főzés mellett szinte a mindennapi befőzés is aktuális, egy saját felmérés szerint igen sokan a kertjükben megtermett gyümölcsöket, zöldségfélét tartósítják.
Nagybani befőzés a mi családunkban nincs, de pár üveg baracklekvár most is készült, a városi teraszon érlelődött a kovászos uborka, s a családi házba visszaköltözni készülő lányomék a hátsó udvart lezáró szederbokor terméséből lekvárt főztek, picinyke kertjükben a bőven termett paradicsomot napon szárítás után néhány gerezd fokhagymával olívaolajban tartósították.
A befőzés, dunsztolás, tartósítás tehát nem tűnik el, csak átalakul.
Olvasom, a modern tartósítási módszerek iránt látványosan nő az érdeklődés. A gyümölcsprések forgalma növekszik, az aszalók iránt, a vákumozók iránt is van kereslet.
Meg egy kicsit divat is ismét a házi befőzés, vagyis ki sem ment a divatból, mert nem divat kérdése. A házi tartósítás ráadásul pontosan azt és annyit tartalmaz, amit mi szeretnénk, legyen szó lekvárról, szörpről, savanyúságról vagy paradicsomléről. Egészséges alternatívát kínál a napi táplálkozásban.
Az ünnepi családi ebédek házi befőttel és savanyúsággal az igaziak. Amit semmi sem pótolhat. Sem a mélyhűtő, sem a bevásárlóközpontok kínálata, a világ másik feléről érkező egzotikus primőr áru sem.
A befőzésben talán éppen az a legjobb, hogy egyszerre praktikus és nosztalgikus. Miközben a modern konyhai eszközök gyorsabbá és kényelmesebbé teszik, a lényeg változatlan marad: a nyár legfinomabb ízeit megőrizhetjük. Egy üveg házi lekvár, roppanós savanyúság vagy ízes gyümölcsszörp emlékeztet arra, milyen jó dolga van annak, aki családja körében fogyaszthatja el a finomságokat.
A befőzés jóval több egy konyhai feladatnál: van valami különösen jó érzés abban, amikor a gyümölcsök és zöldségek nem tűnnek el, szorgalmunknak köszönhetően új életre kelnek.
A sültek mellé feltálalt, otthon készített savanyúságok, kompótok nemcsak a házias ízeket, hanem a nyugodt gyerekkor meghitt hangulatát is visszacsempészik a családi étkezésekbe.
Falusi házunkban egy stelázsi biztosan megmenekül a kidobástól, s bízom benne, hogy lesz ismét olyan év, amikor a régi befőttesüvegek is megtelnek a nyár ízeivel.
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
